Határtalan természet

Kőszeg varázsát a csodálatos természeti környezet ölelése és az ebben a környezetben fennmaradt természeti értékek sokasága biztosítja.

Csaknem 30 éve, hogy szabadon barangolhatunk e különleges szépségű hegyvidéki tájon. Hosszú ideig nem volt ez így. A rendszerváltás előtt a Kőszeg környéki erdők nagy része a kirándulók elől elzárt terület volt, csupán egy-egy ritka alkalom adódott, amikor ihattunk a Hétforrás vizéből, vagy éppen letekinthettünk az Írott-kő kilátóról. Ez a fajta elszigeteltség nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy természeti értékek fennmaradhattak, s napjainkra a látogatók számára elérhető közelségűvé váltak.

A Kőszegi-hegység elhelyezkedéséből adódóan magán viseli a magashegységek jellemzőit, ugyanakkor a hegylábi részeken mediterrán hatás tükröződik. E kettősség teszi egyedülállóvá e tájat. A tiszta, páradús levegő jótékony hatását a légzőszervi megbetegedésekben szenvedők már néhány nap alatt megtapasztalhatják. A kedvező csapadékviszonyok vizekben gazdaggá teszik a hegységet. 1980-tól országos védelem alatt áll, tájvédelmi körzet. A védett természeti területet nagyobb részben a Kőszegi-hegység, kisebb részben az Alsó-rét elnevezésű összefüggő gyepterület alkotja.

A hegyvidék uralkodó erdőtípusai a mészkerülő tölgyesek és bükkösök, a luc- és erdeifenyvesek, a hegyvidéki égerligetek. Helyenként nyíres-csarabosok találhatók. A hegyalján egykor kiterjedt szelídgesztenyések helyét mára gyümölcsösök, üdülőtelkek vették át. A természetes vegetáció utolsó menedékeit jelentik a hegység előterében elterülő láp- és mocsárrétek fennmaradt foltjai.

Számos faj kizárólag a Kőszegi Tájvédelmi Körzetben fordul elő hazánkban. A növények közül a hegyi lednek, az alpesi valamint az osztrák tarsóka, a hármaslevelű kakukktorma és a fehér sáfrány, az állatvilág képviselőiből a havasi cickány és három futóbogár faj: az alhavasi, a kárpáti és a feketebordás aranyfutrinka.

A kristálytiszta vízű hegyi patakokban kövi rák mocorog, partjukon foltos szalamandra lépdel. A fenyvesek alján fekete áfonya hízik, a lombkoronában keresztcsőrű építi fészkét. A bükkösökben erdei ciklámen és fecsketárnics díszlik. Míg a gerinceken a titokzatos fehérhátú fakopáncs vési a holt facsonkokat táplálék után kutatva, addig a patakvölgyekben kis légykapó hívogatja párját. A melegebb oldalakon található tölgyerdőkben orchideák tündökölnek, gyíkok neszelnek, az idős faóriások odvaiban denevérek pihennek. A sziklakibúvásokat mohák és apró páfrányfélék szőnyege fedi, a természetes párkányokon uhu vigyázza fiókáit. A hegyi réteken lepkék cikáznak, kökörcsinek hajladoznak. A hegylábi mocsárrétek fűtengerében haris bújkál.

MÉG TÖBB INFÓ A KŐSZEGI TÁJVÉDELMI KÖRZETRŐL

Kőszeg városát nem csak nyugati, de keleti irányból is jelentős kiterjedésű erdőség határolja. Az Alsó-erdő síkvidéki tömbje éppúgy nagyszerű élményeket tartogat a természetszeretők számára, mint látogatottabb „felső” szomszédja.

A fenyvesekben búbos cinege énekel, a tölgyesekben nagy szarvasbogár döngicsél. Az útszéleken nőszőfüvek virítanak, a vízállások közelében gőték lesnek zsákmányra. Az erdő legmélyén fekete gólya tanyázik. Úton-útfélen hangyabolyok magasodnak. Meleg, párás időben gombák tömegei – köztük természetvédelmi oltalom alatt álló fajok példányai – törnek elő az avarból.

Az Alsó-erdő egy igazán különleges életközösségnek is otthont ad – a tőzegmohás lápoknak. 1993, illetve 2009 óta országos védettséget élveznek, természetvédelmi terület besorolással.

MÉG TÖBB INFÓ A KŐSZEGI TŐZEGMOHÁS LÁPOKRÓL

A Kőszegi-hegység geológiai értékei



A Kőszegi-hegységben – az ország többi területéhez viszonyítva – nagy felszíni elterjedésben találkozhatunk átalakult, azaz metamorf kőzetekkel. Különleges helyszínen vagyunk, hiszen hazánkban a felszínen nagy kiterjedésben csak a Nyugat-Dunántúlon találunk ilyen kőzeteket (Kőszeg és Sopron környéke).

A metamorf kőzetek magmás és üledékes kőzetekből keletkeznek nagy nyomás és hőmérséklet hatására. Az eredeti kőzet szabad szemmel általában már nem ismerhető fel.

A Kőszegi-hegység (a Vas-heggyel együtt) az Alpok legkeletibb része, az ún. Penninikumhoz tartozó geológiai szerkezeti egység.

Kőzettípusként legjellemzőbb a hegységben a fillit (mészfillit, kvarcfillit, grafitos fillit), a zöldpala, és különlegesség a metakonglomerátum.

A hegységben több védett geológiai alapszelvény is található (pl. Cák kőfejtő, Bozsok Ny-i lejtő kőfejtő, Kőszeg Szurdok-völgy (Ördögárok), Szabó-hegy szerpentin út, velemi út bevágása, borospincék völgyfője).

Bővebb információkat a Kőszegi-hegységben szervezett szakvezetett geotúrákon hallhatnak a résztvevők: www.geotura.com

  • Magyar
  • English
  • Deutsch
2000-2021 © Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház
Adatkezelési tájékoztató | Impresszum
A honlap fejlesztése az Európai Unió támogatásával valósult meg „A kőszegi történelmi belváros rehabilitációja és funkcióbővítő megújítása – NYDOP-3.1.1/A-2F-2009-0003” projekt részeként.