1. Magóvó Kikelet Napok

2019. március 23-án és 24-én a velemi kultúrotthonban lesznek programok a fenti című rendezvény keretében.

A velemi kultúrotthonban.
( Velem, Rákóczi F. u. 18.)

Március 23 - 24: Népi játékok, Kőszeghegyaljai élő-történetek, Varga Géza írástörténész előadása, 3x5 perc a Magyarságért
, a Kék Holló Színtársulat műsorai, énekelj VELEM.

Részletesebben:

Március 23, szombat:

- 10 órától népi játékokból tartunk foglalkozásokat.
Gyermekkorunk jó emlékű közösségi játékai közösség építés céljából.

- 13-16 óra Hegyaljai élő-történetek. Ennek keretében kb. órás időtartamban beszélget a kérdezővel az adott személy, az ő maga által tapasztalt, vagy az azt megélőtől közvetlenül hallott, közérdeklődésre számot tartó dologról, eseményről.

- 16 órai kezdettel Varga Géza írástörténész tartja meg előadását. Ő 50 éve kutatja a székely rovásírást, erről eddig 4 könyve jelent meg, számtalan újságcikk és előadás áll már mögötte.
A könyveiből is lesz mód vásárlásra, saját érdeklődés kielégítésére, vagy a téma iránt érdeklődő barátok megajándékozására.

17'30-tól 3x5 perc a Magyarságért címmel konferenciát tartunk a magyar identitás témájában, e 3 téma alapján:

1.) - Mit jelent számomra eredeti értelmében 'magyarnak lenni'?
2.) - Miben látom a Magyarság hanyatlásának okát?
3.) - Személyes elképzelésem arról, hogyan kerülhet helyre az ősi értékrendünk?
A 3 x, maximum 5 perces moderált felszólalásra bárki vállalkozhat, aki fontosnak tartja a magyar kultúra értékeit. A három részre osztott felszólalás lehetőséget ad, a közben mások által felvetett nézetek továbbgondolására.

18'30-tól Kék Holló Színtársulat néhány rövid műsorszámmal szórakoztatja közönségét.

19 órától a nap zárásaként 'Énekelj VELEM' címmel, esti programként, egy pohár bor mellett elsősorban helyi, környékbeli népdalokat gyűjtünk, tanulunk, éneklünk egymás kedvére.

Március 24, Vasárnap

- 14-17 óra Hegyaljai élő-történetek. Ennek keretében kb. órás időtartamban beszélget a kérdezővel az adott személy, az ő maga által tapasztalt, vagy az azt megélőtől közvetlenül hallott, közérdeklődésre számot tartó dologról, eseményről.

- 17-18 óra között 3x5 perc a Magyarságért címmel második alkalommal konferenciát tartunk a magyar identitás témájában, e 3 téma alapján:

1.) - Mit jelent számomra eredeti értelmében 'magyarnak lenni'?
2.) - Miben látom a Magyarság hanyatlásának okát?
3.) - Személyes elképzelésem arról, hogyan kerülhet helyre az ősi értékrendünk?
A 3 x, maximum 5 perces moderált felszólalásra bárki vállalkozhat, aki fontosnak tartja a magyar kultúra értékeit. A három részre osztott felszólalás lehetőséget ad, a közben mások által felvetett nézetek továbbgondolására.

18'30-tól Kék Holló Színtársulat a Hammbe Gömbi című magyar verselt-dalos népmese feldolgozással szórakoztatja közönségét.

19 órától a nap zárásaként 'Énekelj VELEM' címmel, esti programként, egy pohár bor mellett elsősorban helyi, környékbeli népdalokat gyűjtünk, tanulunk, éneklünk egymás kedvére.

A programokon való részvétel díjmentes, de van lehetőség a szervező egyesület támogatására.