A kommunizmus áldozatainak emléknapja

2017. február 24-én, pénteken, 17.30 órától tartandó megemlékezésre, koszorúzásra és filmvetítésre várják az érdeklődőket. 17.30 óra
gyertyás felvonulás a Jurisics térről a temető falán elhelyezett emléktáblához, ahol beszédet mond: Bába Iván egyetemi magántanár, a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete főigazgató-helyettese.

Kőszeg Város Önkormányzata
a Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház, illetve a Kőszegi Polgári Kaszinó tisztelettel meghívja önt és kedves családját
2017. február 24-én, pénteken,
tartandó megemlékezésre és koszorúzásra.

A rendezvény programja:
17.30 óra
gyertyás felvonulás a Jurisics térről a temető falán
elhelyezett emléktáblához, ahol beszédet mond:
Bába Iván
egyetemi magántanár, a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete főigazgató-helyettese
Emlékezés a 150 éve született mártírra Waisbecker Jenőre.

A megemlékezés után várjuk a Jurisics vár KÖSZHÁZ-ba a
„90, 19, 9, - Fekete Iván a Gulágon”
című film vetítésére (47’), ahol a film alkotói közül találkozhatnak Horváth Zoltánnal.

A Velemben élő, 90 éves Fekete Ivánt (kép) 19 éves korán hurcolták el Norilszkba, ahol 9 évig végzett kényszermunkát. Bűne csupán annyi volt, hogy nem volt hajlandó terhelő, és egyben hazug állításokat megfogalmazni egykori tanára és mentora ellen. Makacsságáért előbb brutális veréseket kapott, majd a szovjet katonai törvényszék kémkedés vádjával 25 évnyi javító-nevelő munkatáborban letöltendő szabadságvesztésre ítélte (ebből 9 évet töltött le). 1956-ban tért haza Magyarországra.



A túlélés érdekében mindent megtett, dolgozott bányában, műhelyben, megtanult oroszul. Szülei 7 évig azt sem tudták, hogy él. 9 évvel elhurcoltatása után, 1956-ban tért haza Magyarországra. Az idős férfi a mai napig aktív tagja a Szovjetunióban volt magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezetének (SZOrAKÉSZ).



A film alkotói: Boros Ferenc és Horváth Zoltán


A film hossza: 47 perc