Advent 3. hétvégéje

Már a harmadik hétvégére készül a Jurisics tér. Az idei utolsó kirakodásra
készülnek kézműveseink, és a most érkező vásárosok.

Árpádházi betlehemes, muzsikaszó ablakból és fúvós koncert az utolsó adventi
forgatagon



Már a harmadik hétvégére készül a Jurisics tér. Az idei utolsó kirakodásra
készülnek kézműveseink, és a most érkező vásárosok.



Szombaton ők is hallhatják Horváth László klarinétművésznek a történelmi
Városháza ablakából megszólaló igazi karácsonyi hangulatú kiskoncertjét.

Ilyen bevezető után, a különleges forralt almaital és birsalmasajt mellett,
17.00 órára érkeznek az Árpádházi betlehemesek.

Az évzáró adventi beszélgetések mellett, az szombati forgatagot Kendik Péter
zongorista fellépése zárja.

Így, hét órára még bárki odaér a Hajnalcsillag Karácsonyra a Várba...



Adventet ünnepel a Fő téren szombaton háromtól a Csók István Egyesület is.
Az ARTrakció együttes ropnivaló koncertjére, teára és borra, süteményekre
várják a Kőszegieket.

Ide az is visszaér, aki délután kettőtől részt vesz Gelencsér Ildikó immár
harmadik idei Karácsonyi Bütyköldéjében a Várban.



VASÁRNAP (nem szombaton!) már 12.00 órától ínycsiklandó Kőszegi halászlével
várják a horgászok a vendégeket a Boszorkánykonyha kapualjában.

Sűrű és méltó lesz a vasárnap délután is.

Négy órától a horvát nemzetiségi kórus, a Zora kínál jókedvű muzsikát, öt
órától pedig, az Ünnepi gyertyagyújtásig, Kőszeg Város Koncert
Fúvószenekara adja idei utolsó szabadtéri koncertjét.

Karácsony a kicsinyeké is. Ezért meglepetésként, az estét és az idei
Jurisics téri Adventet a Rózsabors zenekar fellépése zárja, akik elsősorban
a gyerekeknek adnak elő zenés verseket és kedves karácsonyi dalokat.
Énekesük, Nagy Krisztina már sokak számára ismerős lehet.

Közben, az olvasást kedvelők is találnak kedvükre valót: fél 5-től Kapa
Mátyás, a kőszegi regény írója tart karácsonyi könyvvásárt és dedikálást, és
estére talán még egy társa lesz majd a dedikálásban....



Vasárnap este zárul a Karácsonyra Kőszeg Akció is, ahol kőszegi utazásokat
és más értékes ajándékokat sorsolunk ki az ingyenes nyereményszelvényt
kitöltők között.



Zárul a tér..., a Virágudvarban viszont még december 23-áig mindennap
látogatható lesz a 25. Advent a Natúrparkban... ahogy mi szeretjük...
karácsonyi kiállítás és vásár. A természetes, natúr és kézműves ajándékokat
kedvelőknek itt még lesz lehetősége a kézműves remekek között válogatni ...



RÉSZLETES PROGRAM:

3. ADVENTI HÉTVÉGE A JURISICS TÉREN

DEC 16-17. SZOMBAT-VASÁRNAP 14.00-19.00

Kézművesek, vásárosok, lelkes fellépők:



Szo 16.30 HORVÁTH LÁSZLÓ, klarinétművész

17.00 KŐSZEGI BETLEHEMES, Árpádházi iskolások ünnepi előadása

17.30 KENDIK PÉTER zongorista fellépése



Va 16.00 ZORA kórus

17.00 KŐSZEG VÁROS KONCERT FÚVÓSZENEKARA koncertje

18.15 RÓZSABORS koncert gyerekeknek



SZOMBATON:

14.00-16.00 KARÁCSONYI BÜTYKÖLDE a Várban (jelentkezés: 06 94/360-113)

15.00-18.00 ARTRAKCIÓ KONCERT ÉS I. CSÓK ZSÚR Csók István Művészkör, Hotel
Írottkő előtt
19.00 HAJNALCSILLAG KARÁCSONY a Jurisics vár lovagtermében

VASÁRNAP:

12.00 órától HALÁSZLÉ FŐZÉS (Kőszegi sporthorgászok a Boszorkánykonyha
kapualjában)

16.30 KŐSZEG REGÉNYE Kapa Mátyás karácsonyi dedikálása
17.00 ADVENT A ZENÉLŐ UDVARBAN a Kőszegi Vonósokkal, Cák, Zenélő Udvar

17.30 ADVENTI ÜNNEPI GYERTYAGYÚJTÁS Kőszeg Város Koncert Fúvószenekara
koncertjével