Kőszeg Város Hivatalos Honlapja

Box hír

Január 27-én Győrben rendezték meg immáron második alkalommal a Nemzetközi Régiós Edzőmérkőzéseket. A tavalyi 140 főt sikerült túlszárnyalni,idén 26 egyesület 168 versenyzője vett részt az eseményen.

Január 27.-én Győrben rendeztük meg immáron második alkalommal a Nemzetközi Régiós Edzőmérkőzéseket. A tavalyi 140 főt sikerült túlszárnyalni,idén 26 egyesület 168 versenyzője vett részt. A versenyt az ausztriai válogatott,a szlovák válogatottakkal teletűzdelt K.O.Galánta,és a bécsi B.C.Anadolu csapata tette nemzetközivé.
A program az újonnan alakult régió edzőinek megbeszélésével kezdődött,és a párosítással folytatódott. A rendezvény technikai minimumvizsgának is helyet adott,ahol 40 fő vett részt,és 39 fő tett sikeres vizsgát.
A mérkőzések három ringbe zajlottak,az első felvonásba a női,ifjúsági,és felnőtt versenyzők,míg a másodikba az utánpótláskorúak,serdülők,és a juniorok léptek a kötelek közé. A párosítás alapján 79 párba mérték össze a tudásukat a versenyzők,de a lejátszott meccsek után 24 párban újból ringbe szálltak más ellenfelekkel szembe.
Színvonalas,nagy csatákat láthattunk,a kicsiktől a nagyokig,amihez nagyban hozzájárultak a Magyar Válogatott tagjai.
A verseny jó felkészülési próba volt,számos nagy nemzetközi verseny előtt.