Főtéri zenés estek – egész augusztusban

Az Ostromnapokat követő három csendesebb augusztusi hét estéin is érdemes lesz kisétálni a Főtérre, hiszen szerdától szombatig itt minden este könnyed nyáresti muzsika szól majd.

Főtéri zenés estek – egész augusztusban
Az Ostromnapokat követő három csendesebb augusztusi hét estéin is érdemes lesz kisétálni a Főtérre, hiszen szerdától szombatig itt minden este könnyed nyáresti muzsika szól majd. A sort a Riegler András-Nagy Csaba kőszegi utcazenész duó nyitja 9-én és 10-én 19.00 órakor, majd pénteken és szombaton, az elővári sokadalomból már ismert, Kendik Péter extrém zongorista ül a billentyűkhöz. A sort Mészáros Szabolcs festő és bandája, a Kellene Kis Kert zenekar folytatja 16-án, szerdán. Őket a Savaria Karneválokról ismerheti már a közönség. Ők és Kendik Péter nyújtják a következő két hét zenei programját is egészen az utolsó nyárvégi szombatig.
Néhány este már este 6-kor kezdenek a fiúk. Így lesz ez például augusztus 19.-én szombaton, amikor este 8 órakor már a Spektrum Együttes utcabálja veszi át a prímet. Pénteken és szombaton esténként 16.00 és 20.00 óra között kézműves vásárosok csatlakoznak a zenészekhez. Ekkor nemcsak a zenészek kalapjai miatt lesz érdemes betenni a pénztárcát… Részletek a natúrpark és Kőszeg honlapján találhatóak – a lényeg pedig, augusztusban, a Fő téren.


Augusztus 9. szerda 19.00-21.00 Nagy-Riegler Utcazenész Duó

Augusztus 10.csütörtök 19.00-21.00 Nagy-Riegler Utcazenész Duó

Augusztus 11. péntek 19.00-21.00 Kendik Péter zongorázik

16.00-20.00 Kézműves vásár

Augusztus 12. szombat 19.00-21.00 Kendik Péter zongorázik

16.00-20.00 Kézműves vásár



Augusztus 16. szerda 19.00-21.00 Kellene Kis Kert Zenekar

Augusztus 17.csütörtök 19.00-21.00 Kendik Péter zongorázik

Augusztus 18. péntek 19.00-21.00 Kendik Péter zongorázik

16.00-20.00 Kézműves vásár

Augusztus 19. szombat 18.00-20.00 Kellene Kis Kert Zenekar

16.00-20.00 Kézműves vásár

20.00- Utcabál



Augusztus 23. szerda 19.00-21.00 Kellene Kis Kert Zenekar

Augusztus 24.csütörtök 19.00-21.00 Kendik Péter zongorázik

Augusztus 25. péntek 19.00-21.00 Kendik Péter zongorázik

16.00-20.00 Kézműves vásár

Augusztus 26. szombat 18.00-20.00 Kendik Péter zongorázik

16.00-20.00 Kézműves vásár