Idén is találkoztak a cőgerek

A hagyományokhoz híven június 17-én rendezték meg Kőszegen, a dr. Nagy László EGYMI-ben a „Cőgerek napját”. Az 1856-ban alapított, későbbi Magyar Királyi Hunyadi Mátyás Alreáliskola és Nevelőintézet emlékére és a szellemiségét ébren tartó növendékei által alapított Kőszegi Katonaiskolások Hunyadi Mátyás Baráti Köre tagjainak megtartott találkozó olyan esemény, amely páratlan a maga nemében.

Idén is találkoztak a cőgerek
A hagyományokhoz híven június 17-én rendezték meg Kőszegen, a dr. Nagy László EGYMI-ben a „Cőgerek napját”. Az 1856-ban alapított, későbbi Magyar Királyi Hunyadi Mátyás Alreáliskola és Nevelőintézet emlékére és a szellemiségét ébren tartó növendékei által alapított Kőszegi Katonaiskolások Hunyadi Mátyás Baráti Köre tagjainak megtartott találkozó olyan esemény, amely páratlan a maga nemében. Segít ébren tartani a hazaszeretetet, a kötelességtudatot és a nemzeti elkötelezettség lángját, illetve Kőszegen a lokálpatriotizmus egyik nagyon fontos eleme. Már a reggeli óráktól lehetőség volt kötetlen baráti beszélgetésekre, sétára az épületekben, a csodás parkban. Déli 12 órakor a háborús elesettek emlékművénél emlékbeszédet mondtak, majd koszorúzás következett. Az emlékmű előtt Básthy Béla alpolgármester is fejet hajtott és koszorúval emlékezett. 15 órakor a Várkör melletti parkban lévő Hunyadi Mátyás szobránál folytatódott a megemlékezés, mely koszorúzással zárult.

Fotó: Németh Iván