ÍGÉRETES SZEZONKEZDÉS A SÍUGRÓKNÁL

A Kőszegi SE síugró szakosztálya a nyári felkészülést két csoportban kezdte meg. Molnár László vezetésével válogatott versenyzőik mintegy három hónapos koordinációfejlesztő és erőnléti programot hajtottak végre. Másik csoportjuk Tuczai Péter és Szilágyi János irányításával a sok téli tornatermi edzést követően márciusban a kenyérhegyi síugrósáncokon síeléssel kezdte meg a 2016/2017-es szezonra a felkészülést.

ÍGÉRETES SZEZONKEZDÉS A SÍUGRÓKNÁL

A Kőszegi SE síugrószakosztálya a nyári felkészülést két csoportban kezdte meg. Molnár László vezetésével válogatott versenyzőink mintegy három hónapos koordinációfejlesztő és erőnléti programot hajtottak végre. Másik csoportunk Tuczai Péter és Szilágyi János irányításával a sok téli tornatermi edzést követően márciusban a kenyérhegyi síugrósáncokon síeléssel kezdte meg a 2016/2017-es szezonra a felkészülést. Versenyzőink a heti 3-5 edzésen elvégzett munkájukról a május végén kezdődött nyári verseny szezon első felében adhattak számot.
Elsőként a németországi Rastbüchl-ben megrendezett IX. Sporthotel Sonnenhof Cup-on vettünk részt. Két versenyt rendeztek a házi gazdák és a végén összetett eredményt is hirdettek. Weigl Hugó, Kohl Hédi és Molnár Flórián mindkét versenyen és összetettben is dobogón végzett. Kelemen Zalán és Tuczai Izabella az első napi esés illetve gyengébb ugrás után a második napon javítva szintén dobogóra állhattak.

IX. Sporthotel Sonnenhof Cup 2016. május 28-29. Breitenberg/Rastbüchl GER

Kategória Sánc Versenyző neve 1. nap 2. nap Összetett
eredmény
Helyezés Távolság
(m) Helyezés Távolság (m)
Gyerek K 5m Weigl Hugó 3. 3 m, 4 m 1. 4 m, 4,5 m 2. (9 induló)
Serdülő 8 évesek K 15 m Kelemen Zalán 8. 14 m, 13 m 3. 13,5 m, 14 m 6. (15)
Serdülő 9 évesek Pónácz-Tóth Dárius 6. 8,5 m, 9 m 6. 10,5 m, 9 m 6. (6)
Serdülő lány
10 évesek Kohl Hédi 2. 12,5m, 13,5 m 2. 13,5 m, 14,5 m 2. (4)
Tuczai Izabella 4. 12 m, 12,5 m 3. 13,5 m, 12 m 3. (4)
Serdülő 10 évesek Tuczai Ábel 6. 8 m, 7,5 m 6. 8 m, 7 m 6. (6)
Serdülő 12 évesek K 35 m Kelemen Dávid 10. 26 m, 26 m 10. 25,5 m, 25,5 m 10. (10)
Serdülő 14 évesek Molnár Flórián 3. 37 m, 35,5 m 3. 34,5 m, 33,5 m 2. (6)

Weigl Hugó 1. hely
IX. Chernel Kupa Nemzetközi Síugróverseny Kőszeg, 2016. június 5.

Négy országból több mint 60 induló vett részt hagyományos versenyünkön, melyet a korábbi évektől eltérően nem ősszel a szezon zárásaként, hanem a nyári szezon kezdetén rendeztünk meg. Szakosztályunkat 15 induló képviselte a megmérettetésen. Érdekesség, hogy a Szlovéniai Kranjból érkező csapat tagja volt Nika Prevc, aki a 2016. évi világkupa győztes Peter Prevc huga.
Versenyzőink eredményei:

Kategória Sánc Helyezés Versenyző neve Távolság (m)
Gyerek I. (7 induló) K 10 m 2. Kelemen Zalán 7,5 m, 7,5 m
5. Weigl Hugó 5 m, 5 m
B1 kategória (2) K 10 m 2 Tuczai Ábel 4,5 m, 4,5 m
Gyerek II. (13) K 20 m 10. Kelemen Zalán 15 m, 14,5 m
13. Pónácz-Tóth Dárius 9,5 m, 10 m
Lány II. (5) K 20 m 2. Kohl Hédi 16,5 m, 16,5 m
5. Tuczai Izabella 14,5 m, 15 m
Serdülő I. (21) K 30 m 11. Kelemen Dávid 25,5 m, 24,5 m
Serdülő Lány (4) K 30 m 2. Kohl Hédi 21 m, 21,5 m
4. Tuczai Izabella 19,5 m, 19,5 m
Serdülő II. (2) K 30 m 2. Molnár Flórián 30,5 m, 29,5 m
Vegyes férfi (4) K 30 m 1. Tuczai Péter 30,5 m, 31 m
2. Floidl Csaba 28 m, 27 m
3. Kelemen Tamás 24,5 m, 26,5 m
4. Szilágyi Emil 19,5 m, 18,5 m




Kelemen Zalán 2. hely

Kohl Hédi 2. hely

IX. Chernel Kupa résztvevők

O pohár mesta Banska Bystrica SVK, 2016.06.11.
A szlovákiai Banska Bystrica-n folytattuk versenyzésünket. Ezen a hétvégén kezdte meg Vörös Virág a versenyzést. Még élnek benne a Lillehammeri Ifjúsági Téli Olimpia izgalmai, de már a 2018. évi téli olimpia kvalifikációs versenyeire készülve végzi az edzésmunkát és a versenyzést. Gyerek és serdülő sporttársai büszkén tapsoltak Virágnak és Tuczai Izabellának, amikor a dobogón átvették a kupájukat.

Kategória Sánc Helyezés Versenyző neve Távolság (m)
Gyerek I.
(17 induló) K 19 7. Kelemen Zalán 13,5 m, 12 m
15. Weigl Hugó 10 m,10 m
16. Tuczai Ábel 6,5 m, 7 m
17. Pónácz-Tóth Dárius 6 m, 6,5 m
Serdülő lány (7) K 19 2. Tuczai Izabella 16 m, 16 m
4. Kohl Hédi 14 m, 15,5 m
Serdülő II. (15) K 38 11. Kelemen Dávid 25,5 m, 25,5 m
Junior női (4) K 63 1. Vörös Virág 59 m, 58,5 m

Vörös Virág 1. hely


41. Teden Skokov, Kranj – 2016.06.18-19.

A szlovéniai síugró központ, Kranj adott otthont a 41. Síugró hét versenysorozatnak, melynek első két napján indultak a KSE síugrói. Elsőként a női versenyt rendezték meg, ahol Vörös Virág az 50 m-es sáncon „ugrott a dobogó tetejére”. A gyerekek versenyében a 15 méteres sáncon, Kelemen Zalán az előkelő 9. helyet szerezte meg. A 11 éves lányok 20 méteres sáncon rendezett megmérettetésén, Tuczai Izabella 2. helyen, Kohl Hédi a 8. helyen végzett. A második versenynapon álltak rajthoz a serdülőkorú versenyzők. A 40-es sáncon Kelemen Dávid, Tuczai Izabella és Kohl Hédi állt helyt az erős szlovén mezőnyben. Az 50 méteres sáncon Molnár Flórián 2 méterrel lemaradva az első helyezettől a 6. helyen végzett. Ez a teljesítmény jó előjel, Flórián legfontosabb nyári versenye, a július végén Hinterzartenben ( GER) megrendezendő FIS Youth Cup előtt

Kategória Sánc Helyezés Versenyző neve Távolság (m)
Gyerek - 9 évesek (28 induló) K 14 m 9. Kelemen Zalán 11,5 m, 11,5 m
Lány 11 évesek (15) K 20 m 2. Tuczai Izabella 17,5 m,18 m
8. Kohl Hédi 16,5 m, 17 m
Serdülő 13 évesek (19) K 40 m 16. Kelemen Dávid 31 m, 32,5 m
Lány 13 évesek (13) K 40 m 11. Tuczai Izabella 30 m, 29 m
13. Kohl Hédi 25 m, 26 m
Serdülő 14 évesek (12) K 50 6. Molnár Flórián 49,5 m, 48,5 m
Női 20 évesek K 50 1. Vörös Virág 44 m, 45 m

Vörös Virág 1. hely
Tuczai Izabella 2. hely


26. Internationale Sommerskispringen, Breitenberg/Rastbüchl, 2016. 07. 9-10.

A verseny szezon első szakaszát a németországi Breitenberg/Rastbüchl Nemzetközi Síugróversenyével zártuk, ahol Vörös Virág stabil jó versenyzéssel, mindkét versenynapon a dobogó 2. fokára állt.

Kategória Sánc Helyezés Versenyző neve Távolság (m)
1. nap: Női K-74 m 2. Vörös Virág 74,5 m, 71,5 m
2. nap: Női K-74 m 2. Vörös Virág 75 m, 75 m


A mögöttünk lévő versenyidőszak mind a versenyzők, mind az edzők részéről sok-sok munkát kívánt. Ezúton is szeretném megköszönni mindnyájuknak a pozitív hozzáállást, valamint támogatóinknak és a sportolók szüleinek a segítségét terveink megvalósításához.

Szilágyi János
szakosztályvezető
Kőszegi SE Síugrószakosztály