III. Páratlan Párlatnap

2019. február 2.

Immár harmadik alkalommal rendezi a Művelődési Központ a rendezvényt, melynek előfutára lesz a január 31-i Párlat és Pálinka Verseny. Február 2-án 10 órakor nyílik a kirakodóvásár és a helyi ételek italok kóstolója. Természetesen ezen a napon lehet a legtöbb féle pálinkát kóstolni, de a kulturális programok szerelmeseit is várják a belső várudvarban felállított színpadhoz déltől (kedvezőtlen időjárás esetén a lovagteremben), ahol Vlasits György és Varga Tamás harmonikás, a Perenyei Férfi Népdalkör, az UKNOW DUO, Fekete Linda- Maronits Ferenc és a Szent Vid Táltos Dobcsapat is várja az érdeklődőket. Sztárvendég: Bereczki Zoltán. A Hajnalcsillag Néptáncegyüttes tagjai pedig közös táncra hívják a bátrabbakat. Délelőtt szakmai előadások színesítik a programot, ahol többek között Barabás Attila, a Magyar Pálinka Lovagrend nagymestere „Illóolajok lepárlásának középkori emlékei a kőszegi várban” című előadását is meghallgathatják az érdeklődők és ezután kerül sor a III. Kőszegi Pálinka és Párlatverseny eredményhirdetésére és szakmai értékelésére.

III. Páratlan Párlatnap
Kőszeg, Jurisics vár 2019. február 2.

10.00 A rendezvény megnyitása ágyúlövéssel a Jurisics vár udvarán: kóstoló, vásár és gasztronómiai bemutatók indulnak
utána a lovagteremben:
A Magyar Pálinka Lovagrend bevonulása
„Illóolajok lepárlásának középkori emlékei a kőszegi várban” - Barabás Attila a Magyar Pálinka Lovagrend nagymestere
A III. Kőszegi Pálinka és Párlatverseny eredményhirdetése és szakmai értékelése, a Jurisics Vár Pálinkája cím átadása
12.00 Mi rotyog a kondérban? – civil és jótékonysági bográcsételek kóstolója
Jó ebédhez szól a nóta - Vlasits György harmonikás
13.00 Tárlatvezetés az Arany Egyszarvú Patikamúzeumban
13.30 Perenyei Férfi Népdalkör
Varga Tamás – harmonikás
15.00 Bereczki Zoltán
16.00 Hajnalcsillag - táncház
16.30 UKNOW DUO
17.30 Fekete Linda és Maronits Ferenc
Szent Vid Táltos Dobcsapat

A rendezvény kulturális és gasztronómiai része a Jurisics vár udvarán kerül megrendezésre (kedvezőtlen időjárás esetén a lovagteremben)!



pálinka verseny kiírása: https://koszeg.hu/hu/aktualis/hirek/iii-paratlan-parlatnap-11978.html