Író-olvasó találkozó

ANJOUK

2018. május 12-én, szombaton, 14 órakor a Jurisics-várban (KÖSZHÁZ) lesz Bíró Szabolcs író könyvturnéjának kőszegi állomása. Tavaly novemberben jelent meg az ANJOUK sorozatának IV. kötete, Szent György testvérei címmel. Május végére várható a folytatás, az Ötvenezer lándzsa (Anjouk V.), mely az 1328-as időszaktól veszi fel a történet szálát. Ez az időszak Kőszeg szempontjából is meghatározó jelentőségű, hiszen ebben az esztendőben kap királyi városi elismerést városunk.

Bíró Szabolcs 11 éves írói pályafutása alatt több műfajt is kipróbált (fantasy-tól a scifi-ig), napjainkban azonban leginkább történelmi regényei tették méltán népszerű szerzővé. Monumentális (15 kötetesre tervezett) történelmi sorozatának, az Anjouknak tavaly novemberben jelent meg a IV. kötete, Szent György testvérei címmel. Május végére várható a folytatás, az Ötvenezer lándzsa (Anjouk V.), mely az 1328-as időszaktól veszi fel a történet szálát. Ez az időszak Kőszeg szempontjából is meghatározó jelentőségű, hiszen ebben az esztendőben kap királyi városi elismerést városunk.
A könyvturné kőszegi állomása így egyszerre a IV. kötet bemutatója, valamint az V. kötet beharangozója is, mely művekben jelentős szerepet kap a Kőszegi család története. Moderátor: Csíki István.

A belépés díjtalan, mindenkit szeretettel várunk!

Bíró Szabolcs 1988-ban született a felvidéki Dunaszerdahelyen. Már kisgyermekként versikéket, rövid történeteket fabrikált. A versírással később felhagyott, a próza szerelmese lett. Tizenhat évesen, gimnazistaként kezdett aktív kulturális tevékenységbe: íróként, újságíróként, az iskolaújság főszerkesztőjeként és rockénekesként is bontogatta szárnyait. A gimnázium elvégzése után az írás mellett antikváriusként, rendezvényszervezőként, rádiós külső munkatársaként is kipróbálta magát, majd 2011-től 2014-ig könyvkiadóként is dolgozott. 2014-ben az ő kezdeményezésére alakult meg a Csallóközi Anjou Károly Bandérium névre keresztelt hagyományőrző és múltidéző közösség.

Bíró Szabolcs 2007-ben, tizenkilenc évesen debütált regényíróként, azóta folyamatosan jelen van a könyvpiacon. Saját műfaját önironikusan székirodalomnak nevezi, elsődleges témájának pedig a középkor világát tekinti. Első komolyabb sikereit a Sub Rosa c. kalandregényének, a Non nobis Domine c. történelmi regényének és a Ragnarök c. mitologikus viking kalandregényének köszönheti. Tizenöt részesre tervezett Anjouk c. történelmi regénysorozatát az Athenaeum Kiadó gondozza. 2016-ban Visegrádon az akkor 690 éves Szent György Lovagrend tagjává avatták. 2017-ben jelent meg első mesekönyve, A sárkány, aki nem akart aludni, illetve ezzel egy időben az Elveszett csillagok c. ifjúsági kalandregénye, amelyért 2017 nyarán az Eger Kulturális Nagykövete címmel jutalmazták.