Ismét kőszegi opera az operafesztivál döntőjében.

Sajtóközlemény

Az idei évben negyedig alkalommal, de immár megújult formában meghirdetett „Jövő kulcsa” operaíró versenynek ismét döntőse Horváth György Tibor és Szilágyi Miklós.

Sajtóközlemény

Ismét kőszegi opera az operafesztivál döntőjében.



Az idei évben negyedig alkalommal, de immár megújult formában meghirdetett „Jövő kulcsa” operaíró versenynek ismét döntőse az Ostrom Opera – Kőszeg 1532. c. operát jegyző Horváth György Tibor és Szilágyi Miklós.

A két szerző a La Prima Donna című vígoperáját nevezte a versenyre, s a zsűri döntése alapján 2013 után másodszor is ott lesznek a döntőben. Ezzel a verseny történetében ők az elsők, akik meg tudták ismételni ezt a sikert.

Az Ostrom Opera trilógia – melynek immár mindhárom része elkészült – írása közben jött az ötlet egy vígopera megírására, melyhez a zeneszerző, Szilágyi Miklós már a szimfonikus zenekari hangzást használta fel. A szerzőktől szokatlan megközelítés ellenére ez az opera is hasonló szakmai sikerek várományosa lehet, mint a díjnyertes Ostrom Opera ­­– Kőszeg, 1532., melyet a miskolci siker után Kőszegen a Kőszegi Várszínház mutatott be a szerző vezényletével 2014-ben.

A La Prima Donna cselekményének alapját egy látszólag bagatell konfliktus adja: az operaházban, ahol Bellini Norma című operájának premierjére készülnek, a címszerepet játszó primadonnának az előadás előtt elmegy a hangja. Az egyfelvonásos opera szövegkönyvének végleges verziója 2013 őszén, míg a zene 2015 elején készült el.

A döntős operát a közönség a többi három döntős darabbal együtt 2016. december 13-án láthatja és hallhatja fél szcenírozott előadásban Budapesten a Zeneakadémia Solti-termében, melyben a Zeneakadémia magán énekszakos hallgatói közreműködnek. Az est rendezője Almási-Tóth András, a házigazda pedig Bősze Ádám lesz.

A verseny zsűrijében is neves szakemberek foglalnak helyet: Kesselyák Gergely karmester, a Bartók Plusz Operafesztivál művészeti igazgatója; Fekete Gyula zeneszerző, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektorhelyettese; Alekszej Ribnyikov zeneszerző; Bubo Damen producer és Philip de la Croix, a Musica Prima by Classic 360 igazgatója.



Horváth György Tibor szövegíró így ír önéletrajzában: a mű a fontos, nem az, aki írta. Homéroszról semmit sem tudunk, mint ahogy nem ismerjük annak az embernek életét sem, aki Shakespeare néven megírta nekünk a drámairodalom felét.

De ha már magamról kell írnom: a Vízivárosban születtem, de a Nyolcadik kerület nevelt fel, és ezt nem tudom a sorsnak elégszer megköszönni. A drámaírást Molnár Ferenctől tanultam, akinek a Grundja a szomszéd utcában volt, de Krúdy sem járt messze, a Két Oroszlán fogadó csak néhány száz méterre volt az otthonomtól. Gyermekkorom boldogan telt, sokat utaztam Mark Twainnel a Mississippin, tanácsokat osztogattam Tom Sawyernek és Hucknak. Néha kihajóztam Long John Silverrel a karibi vizekre is.

Most választott városomban: Kőszeg élek. Megihletett ódon levegője, a házak, az udvarok, az öreg falak, ahol megállt az idő, és a vén gesztenyefák alatt itt maradt a középkor.

Szilágyi Miklós zeneszerző saját bevallása szerint szerencsés körülmények sorozatának köszönhetően került Kőszegre 2009-ben, ahol Kőszeg Város Fúvószenekarának karnagyaként dolgozva ismerte meg a fúvóshangzást, nyert betekintést a hangszerelésbe, és nem kis mértékben átformálta zeneszerzésről alkotott elképzeléseit. A zenéről szerzett tudást Debrecenben igyekezett tovább mélyíteni, ahol az egyetemen a kiváló tanárok és kollégák által teremtett ihlető légkör segített megírni első operáját.

A megszerzett tudást Kodály szellemiségében igyekszik kamatoztatni. Zenei elképzeléseit a gyökerei iránti tisztelet, a tradíciók őrzése, és az újító, megújító szándék vezérli. A különböző kurzusok során a szimfonikus zenében való mélyebb megmártózás bátorította, hogy az egyetemi gyakorlatok után élesben is kipróbálja e csodás apparátust.




További információ: szilagyi.music@gmail.com