Kortárs tánc est

2018. Július 30-án, hétfőn, 20.30-tól a Jurisics vár két udvarán két produkció alkotja a programot. Gergye Krisztián: „Ha mi árnyak…” és a MU Terminál Kortárs Táncműhely "Karma Heroica avagy, egy eddig eltáncolatlanul maradt különlegesen átlagos történet most eltáncolva egy felvonásban".

Két produkció, két különböző helyszínen!

Gergye krisztián: „Ha mi árnyak…”
Gergye Krisztián Harangozó Gyula és Imre Zoltán díjas táncos, koreográfus, rendező, performer. Az utóbbi években a kortárs tánc, a színház, az opera, a performansz és a képzőművészet műfajai között keresi a határátlépések lehetőségeit.

"Ha mi árnyak nem tetszettünk, / Gondoljátok, s mentve tettünk:
Hogy az álom meglepett, / S tükrözé e képeket.
E csekély, meddő mesét, / Mely csak álom, semmiség,
Nézze most el úri kegy, / Másszor aztán jobban megy."
(William Shakespeare, fordította: Arany János)

Térinstalláció: Gergye Krisztián
Képzőművészeti konzultáns, alkotótárs: Trifusz Péter
Zeneszerző, zenei előadók: Zombola Péter / Philipp György
Fotós szereplő: Dömölky Dániel
Felhasznált versek: Áfra János Rítus című kötetéből: Tömeg, A sötétség igéi
Jelmeztervező: Béres Móni
Díszlet: Zöldy Z. Gergely
Asszisztens: Mányoki-Kántor Bence
Produkciós vezető: Gáspár Anna
Produkciós menedzser: Ágoston Eszter
Rendező, koreográfus, előadó, látvány: Gergye Krisztián



Karma Heroica
avagy, egy eddig eltáncolatlanul maradt különlegesen átlagos történet most eltáncolva egy felvonásban.

MU Terminál Kortárs Táncműhely

Alkotók/előadók: Hoffmann Adrienn, Fejes Ádám
Zenei közreműködő: Dr. Zombola Péter

Hallod?!
Mit?
Hát amit mondok!
Igen!
És?
És mi?
Akkor nem hallod!
Ja, de azt igen!

Hiányzik!
Mi?
Az életem...
Dehát ez az!
Ja, nem ez. A másik!
Igen, az nekem is...

Unom!
Mit?
A hétköznapiságot...
Mit szeretnél csinálni?
Nem tudom, valamit ami hősies!
Igen, azt én is!

Bosszant!
Mi?
Hát az, hogy tudom!
Mit?
Hogy nem kellene, hogy bosszantson!
Ja, az engem is!

Mintha magunkat látnám!
Hogy érted?
Nem tudom, csak úgy!
Ja, vagy úgy?!