Van még haza, van még együvé tartozás

Kopjafát avattak a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából Kőszegen. Június 2-án Kőszeg Város Önkormányzata és a Dr. Nagy László EGYMI közösen tartott megemlékezést, majd kopjafát avattak az iskola udvarán.

Június 2-án, a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából Kőszeg Város Önkormányzata és a Dr. Nagy László Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény (EGYMI) közösen tartott megemlékezést, majd kopjafát avattak az iskola udvarán.

Megható ünnepséggel emlékeztek Trianon tragédiájára az összegyűltek az intézmény udvarán, a műsorban közreműködtek a Dr. Nagy László EGYMI tanulói és a Hajnalcsillag Néptáncegyüttes tagjai. Elsőként Nagy Gábor igazgató a Nemzeti Összetartozás Napja elnevezésű 2010-es törvényt idézte, majd felelevenítette azokat a perceket, melyeket a diákok az anyaországtól távol élő magyarság megismerésével töltöttek. Végül köszönetet mondott Tóthné Szakál Erikának, aki megálmodta az ünnepséget, a kopjafát, valamint az önkormányzatnak a támogatásért.
Rozmán László tankerületi igazgató beszédében azt emelte ki, hogy egy ország, egy nemzet tragédiáját újragondolni, a veszteség helyett az összetartozást, a mindenen való felülemelkedést a középpontba helyezni, nem akármilyen bátorságra vall. Hangsúlyozta: egy áldás, egy nemzet, egy zászló alatt kell összetartani mindazoknak, akiknek Magyarország valóságosan vagy lélekben a hazája.
Huber László polgármester a kopjafa történetét elevenítette fel, mely ezen a napon nemcsak a hősök tiszteletére történik, hanem egy, a nemzetünket ért szomorú tragédia emlékére, melyet röviden csak Trianonként emlegetünk. Huber László Kőszeg trianoni vonatkozásairól is beszélt: a kőszegi történelmi járásához tartozó 52 település közül 35 Ausztriához, a majdani Burgenlandhoz került. Trianon igazságtalansága és magyarellenessége jól tükröződik a kőszegi példán is. Úgy fogalmazott, hogy a győztes oldalon állók valószínűleg Magyarország megsemmisülését remélték ettől az etnikai határokat is figyelmen kívül hagyó diktátumtól. De hála Istennek Magyarország nem veszett el, állta a rá mért ütéseket és állja ma is a Brüsszelből érkező csapásokat!
Hozzáfűzte még: Trianon káros morális, társadalmi és gazdasági hatását még mindig érezzük. Éppen ezért gondolja úgy, hogy a kopjafaállítás a nemzeti összetartozás napja alkalmából Trianon miatt érzett gyászunkat hűen testesíti meg, jelképezi ősi jelentésével. A polgármester köszönetet mondott azoknak, akik kezdeményezték, segítették e mementó létrejöttét.
A beszédeket követően nemzeti színű szalaggal avatták fel a kopjafát, majd az egyházak képviselői (Harangozó Vilmos, Baranyay Csaba, Donatin Tamás) is megáldották az emlékművet. Az alkotó, Gudricza István elmondta: a világégések után sokfelé élnek magyarok, mégis, ahogy a kopjafa mintái, összetartoznak, egységet alkotnak. Szerinte magyar az, akinek fáj Trianon, a többi csak állampolgár. „Legyen ez az összetartozás, Trianon gondolkodtató fája” – zárta beszédét a művész.