XLIII. Országos Komplex Tanulmányi Verseny

A Dr. Nagy László Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény 2018. június 1-2-án rendezi meg a tanulásban akadályozott tanulók versenyét. A versenyen az ország 19 megyéjének legjobbjai vehetnek részt, akik ezeket a helyeket a megyei selejtezőkön való sikeres szereplésükkel érdemelték ki. Tehát az ország minden tájáról érkeznek delegációk, hogy megmérettessék magukat.

A Dr. Nagy László Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény 2018. június 1-2-án rendezi meg a tanulásban akadályozott tanulók XLIII. Országos Komplex Tanulmányi Versenyét. A versenyen az ország 19 megyéjének legjobbjai vehetnek részt, akik ezeket a helyeket a megyei selejtezőkön való sikeres szereplésükkel érdemelték ki. Tehát az ország minden tájáról érkeznek delegációk, hogy megmérettessék magukat.

Az iskola nevelői és oktatói elszántan arra törekednek, hogy Kőszeg és a kőszegi iskola kreatív és felelősségteljes házigazdája lehessen ennek a nagy múltra visszatekintő versenynek.

A tanulmányi versenyen túl van az eseménynek egy sokkal fontosabb része is: az együtt eltöltött idő kalandja a diákok számára, valamint tapasztalatcsere lehetősége a pedagógusoknak.
Éppen ezért – lehetőségeinkhez mérten – többek között kulturális (színházi) élménnyel, városnézéssel és kirándulással gazdagítjuk a programot. Megmutatjuk vendégeinknek, hogy kik vagyunk, hol élünk, melyek a hagyományaink, hogyan telnek a mindennapjaink. Mindezzel pedig saját közösségüket a valahová tartozás érzésével erősíthetjük meg.