Kőszegszerdahely

Határában késő vaskori kelta település nyomait és népvándorlás kori temetőt találtak. A Völgy-dűlőben egy római kori téglaégető kemencét tártak fel. Ez feltehetőleg 1. századból származik. Első okleveles említése 1574-ben Zerdahel, már vásártartói jogát mutatja. A rohonci vár tartozéka volt a 16. századig.

Egy érdekes adásvétel részeként 1528-ban Batthyány Ferenc adta Nádasdy Tamásnak és Zalay Jánosnak, a birtokok tulajdonjogát igazoló oklevelek átadásáért cserébe. Azonban akkor még ők sem voltak birtokában, mert Bozsokhoz hasonlóan a Sibrik-család kapta meg.

1616-tól egy részét a Batthyány-család birtokolta. A 19. századtól a környező falvak közigazgatási központja, körjegyzőségi székhely volt. Ebben az időben emelkedett meg jelentősen a lakosság száma. A 19. századi 270 főről 1930-ra csaknem 500-ra emelkedett. Azóta fokozatosan csökken, ma alig valamivel 400 feletti a lélekszám. Mindenszentekről elnevezett kora középkori, román nyomokat hordozó erődített temploma a 17. századtól a Sibrik-család temetkezési helye volt. A 18. században barokk stílusban építették át.

  • Magyar
  • English
  • Deutsch
2000-2021 © Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház
Adatkezelési tájékoztató | Impresszum
A honlap fejlesztése az Európai Unió támogatásával valósult meg „A kőszegi történelmi belváros rehabilitációja és funkcióbővítő megújítása – NYDOP-3.1.1/A-2F-2009-0003” projekt részeként.