Kőszeg Város Hivatalos Honlapja

Kőszegi Vonósok

A Kőszegi Vonósok kamarazenekar 1996-ban a helybéli Budaker Gusztáv Zeneiskola tanáraiból, növendékeiből, a városban és közelben élő amatőr muzsikusokból alakult, 1997 óta a Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház művészeti együttese.

Alapítója és 10 évig művészeti vezetője Ágotha Zoltán volt; jelenlegi művészeti vezető: Scheer Bernadett.

A zenekar hangversenymestere: Scheer Bernadett.

A Kőszegi Vonósok rendszeresen részt vesz Kőszeg és Kőszeg-hegyalja kulturális életében; évi három önálló hangversenye (Tavaszi, Templomi, Adventi) mellett társadalmi és családi ünnepségeken, rendezvényeken szerepel.

A Kőszegi Vonósok eddigi tevékenységének áttekintése:

  • 1999. Az első külföldi fellépés Grazban, ahol Kőszeg város nevében hálaadó hangversenyt ad a deutschlandsbergi autóbusz-balesetnél segítséget nyújtó osztrák polgárok és szervezetek számára.
  • 2000. Közreműködik a Csepregi Vegyeskar Egyesület CD-lemezfelvételén.
  • 2001. A Kőszegi Vonósok öt éves jubileumi koncertje, ahol első alkalommal csendül fel hazánkban J. Gessinger : G-dúr miséje.
  • 2002. Elkészül az első, önálló CD-lemez. A "Kőszegi percek" című zenei anyag igényes válogatás az együttes színes és változatos repertoárjából.
  • 2003. Részt vesz a XIII. Veszprémi Országos Kamarazenekari Fesztiválon, ahol a Muzsikus Fórum különdíját nyeri el.
  • 2003-tól a kőszegi Concordia-Barátság Kórus hazai és külföldi koncertjeinek állandó közreműködője és kísérője.
  • 2003. A Vasvári Városi Vegyeskarral Vivaldi: Introdutione és Gloria c. művével CD-lemezt készít.
  • 2004. Rolla János hegedűművész meghívására a Liszt Ferenc Kamarazenekar kurzusán vesz részt, ahol három hangversenyen mutatkozik be budapesti Óbudai Társaskörben.
  • 2004. Kőszeg német testvérvárosában, Vaihingen an der Enz-ben szerepel az együttes.
  • 2004. Kórusminősítő hangversenyeken a Vasvári Városi Kórus, valamint a csepregi Vegyeskar Egyesület arany fokozatot ér el a zenekar közreműködésével.
  • 2004. A Kőszegi Vonósok tagjai részére megrendezett kamarazenekari mesterkurzus vendégprofesszora Kostyál Kálmán hegedűművész, a Liszt Ferenc Kamarazenekar tagja.
  • 2005. A Canterina kórussal közreműködve gálakoncerten szerepel Zalaegerszegen, majd a kőszegi Jézus Szíve templomban a kamarakórussal közösen adják elő G.B. Pergolesi: Stabat Mater c. művét.
  • 2005. A zenekar BlueStrings néven - Zsoldos Báró Zoltán (gitár, hangszerelés) közreműködésével blues koncertet ad Kőszegen.
  • 2006. A Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében Rolla János hegedűművész meghívására a Liszt Ferenc kamarazenekara kurzusán vesz részt, ahol 2 hangversenyen mutatkozik be az Óbudai Társaskörben.
  • 2006. A zenekar - fennállásának 10. évfordulójára - jubileumi hangversenyt ad a kőszegi Jurisics várban és a Jézus Szíve plébánia templomban.
  • 2006. A Kőszegen megrendezésre kerülő XVII. Országos Kamarazenekari Fesztiválon az Országos Művelődési Intézet különdíját nyeri el.
  • 2007. Szentháromság napi istentisztelet keretében a szombathelyi református templomban mutatkozik be a zenekar.

Elérhetőségek:

- Kőszegi Vonósok, H-9730 Kőszeg, Chernel u. 12., kamarazene@freemail.hu
- Jurisics-Vár Művelődési Központ és Várszínház, H-9730 Kőszeg, Rajnis u. 9., jurisics@koszeg.hu