Kőszeg Város Hivatalos Honlapja

Vivien Vendégház

Kőszeg, Szabó-hegy 20/9267 721, 20/9416 330 j.kovacs11@chello.hu
A két szintes vendégház a Szabó – hegy legszebb részén, az erdei tornapálya szomszédságában, hatalmas fenyő-, tölgy-, gesztenye- és hársfák ölelésében1200 m2-es , szépen parkosított, bekerített, enyhe lejtésű napsütötte telken helyezkedik el.
Vivien Vendégház

Köszeg



Vas megye nyugati szélén, az Alpok nyúlványai mentén, közvetlenül az osztrák határ mellett festői környezetben fekszik a térség idegenforgalmi szempontból egyik legszebb és leglátogatottabb ékszerdoboza, amely különleges értékeket és egyedülálló szépségeket kínál az idelátogatók számára. A város nevét egy Árpád-kori várról kapta, melynek romjai ma is láthatók. Királyi városi címét 1328-ban Károly Róbert adományozta, ma is használatos címere 1446-ból, III. Frigyes német római császártól származik. A város történelmének rendkívül sokszínű emlékét ma is őrzi, műemlékekben hihetetlenül gazdag belvárosa és a város környéke sok-sok érdekes látnivalót tartogat a turistáknak. A legjelentősebbek: Jurisics vár, Jézus szíve templom, Patika múzeum, Stájerházak, Írottkő, Óház kilátó, Hét vezér forrás, Chernel István Madárvédelmi telep és Emlékmúzeum, az egykori téglagyár, ahol 2400 magyar munkaszolgálatos életét oltották ki.

A környék az Írottkő natúrpark területe, amelyen a kőszegi hegység tövében megbúvó kis falvak egyedi hangulata késztet a csodálkozásra, a rég- és közelmúlt felidézésére. A város kiváló kiinduló pont a natúrpark településeire induló kiránduláshoz, a borút bejárásához, a Vas megyei és a szomszédos ausztriai európai hírű gyógyfürdőkhöz ( Bük-fürdő, Sárvár, Lutzmannsburg, Bad Tatzmannsdorf ), hegyi túrákhoz, a Szabó hegyi erdei tornapályához, Cák védett pincesorához, Velem és a Szent Vid templom felkereséséhez, valamint a szomszédos városok meglátogatásához
{Szombathely, Sopron, Sárvár, Lockenstein ( Léka ), Rohoncz ( Rohonc ), Eisenstadt ( Kismarton), Oberwart ( Felsőőr ), Wien (Bécs ), Oberpullendorf ( Felsőpulya )}.

A városban tavasztól őszig a kulturális programok egész sora, köztük a Várszínház előadásai biztosítják a vendégek szórakoztatását, a városban és környékén hangulatos vendéglők, cukrászdák, borozók sokasága segíti a vendégek ellátását, a jó hangulatról pedig, az élettanilag bizonyítottan jó hatású, kiváló minőségű kőszegi vörösbor gondoskodik.

A vendégház



A két szintes vendégház a Szabó – hegy legszebb részén, az erdei tornapálya szomszédságában, hatalmas fenyő-, tölgy-, gesztenye- és hársfák ölelésében1200 m2-es , szépen parkosított, bekerített, enyhe lejtésű napsütötte telken helyezkedik el.

A házban - amelyből festői kilátás nyílik a városra - 6 fő kényelmes elhelyezése biztosítható az alábbi helyiségekben:

Földszint
Előtér, közlekedő
Amerikai konyhás nappali
Hálószoba (2 fő részére)
Fürdő
WC

Emelet
Galéria
Hálószoba (2 fő részére)
Hálószoba (2 fő részére)
Erkély

Konyha - szalonnasütő
A teljesen felszerelt konyhában grillsütő és hűtőszekrény, a nappaliban színes televízió és rádió szolgálja a vendégek kényelmét. Szükség esetén a fűtés a nappaliban található fa tüzelésű kandallóval, valamint olajradiátorral és hősugárzókkal biztosított. A nappalihoz nagyméretű, kerti bútorokkal berendezett terasz csatlakozik. A kertben szabadtéri szalonnasütő található.

Fotók