„Énekeljünk együtt! – Énekeljen mindenki!"

Az idei nyár búcsúztatásaként lehetőség nyílt a Concordia-Barátság Énekegyesület előtt a II. Concordia Kórusfesztivál megrendezésére, aminek keretében hét város 10 kórusa gyűlik össze Kőszegen, hogy örömzenével szórakoztassa a nagyérdeműt.

Az első fesztivált a Concordia - Barátság Énekegyesület még megalakulásának 160. jubileumához kapcsolódva, 2019-ben rendezte meg. Az akkori rendezvénnyel olyan fesztivál alapjait szerették volna lerakni, amin több mint másfél évszázad kapcsolataira alapozva össze lehet hozni kórusokat és közönségüket. A rendezvény sikere megmutatta, mekkora szükség és igény van az ilyen találkozásokra.
Az idén már 162 esztendős vegyeskar számára egy sikeres pályázaton keresztül nyílt lehetőség arra, hogy ismét megrendezze a fesztivált a korábbiakhoz hasonló formában. A pandémiás időszak miatt fontos szerepe van a fesztiválnak újrakezdésben is, hiszen a kórusok, mint a vírus terjedésének különösen kitett közösségek csak az utolsók között kaptak felmentést a zárlat alól, így a kórusok többségének a kőszegi kórusfesztivál jelenti az első lehetőséget arra, hogy közönség elé álljon.
A fellépők között négy kőszegi együttes mellett Szombathely, Sopron, Keszthely, Mosonmagyaróvár és Szentendre kórusait találjuk, akik a meghívás lehetőségével élve lelkesen készülnek a fesztiválra, így a 14 órakor kezdődő interaktív koncertfolyamban – amellett, hogy a közönséget is igyekeznek dalra fakasztani a szervezők – meglehetősen változatos repertoárt hallgathat majd meg a nagyérdemű. Tényleg minden lesz itt, hiszen fellépők felé egyetlen kérésük volt a szervezőknek a repertoárt illetően: olyan műsort hozzanak, amit tudnak és szeretnek énekelni. Ebbe pedig belefér a népzene, a népdalfeldolgozás, az egyházi zene, az operakórus és még a könnyűzene is. A rendezvényre a koronát pedig a zárásként felhangzó összkar teszi majd fel, amit rendhagyó módon fúvószenekar kísér majd.
A szeptember 4-én megrendezendő II. Concordia Kórusfesztivál részletes programjáról a www.koszeg.hu internetes oldalon és Concordia - Barátság Énekegyesület facebook oldalán tájékozódhatnak az érdeklődők.

A fesztivál tervezett programja:
11:00 - Minikoncertek a kőszegi belváros terein
14:00 - 18:00 Interaktív koncertfolyam a Jurisics-várban. Fellépnek:
1. Szent Márton Kórus, Szombathely
2. ZORA Horvát Nemzetiségi Kórus, Kőszeg
3. Jézus Szave Templom Kórusa, Kőszeg
4. Erkel Kórus, Szombathely
5. Alpensänger Német Nemzetiségi Kórus, Kőszeg
6. Helikon Kórus, keszthely
7. Vissz-Hang Vegyeskar, Mosonmagyaróvár
8. Fidelissima Vegyeskar, Sopron
9. Musica Beata Kórus, Szentendre
10. Concordia - Barátság Énekegyesület, Kőszeg
18:15 Összkar – kb. 200 énekes előadásában:
• Scheer Uwe - Tóthárpád Ferenc: Nézd a világ - Kőszegi Polgár Induló
• Bárdos Lajos - Malachowszky László: Kőszegi Ének
közreműködik Kőszeg Város Fúvószenekara:
18:30 Fúvós térzene

Az interaktív koncertfolyam műsorvezetője Szilágyi Miklós.

  • Magyar
  • English
  • Deutsch
2000-2021 © Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház
Adatkezelési tájékoztató | Impresszum
A honlap fejlesztése az Európai Unió támogatásával valósult meg „A kőszegi történelmi belváros rehabilitációja és funkcióbővítő megújítása – NYDOP-3.1.1/A-2F-2009-0003” projekt részeként.