Dreiszker Szanatórium
Eklektikus stílusban épült és 1894-ben nyitotta meg kapuit. Turisztikai szempontból is fontos volt ez a város számára, mivel nem volt fürdője.

Dreiszker Szanatórium

Az 1800-as évek végén mégis megszületett ez az intézmény, ahol a város adottságainak leginkább megfelelő gyógyeljárást alkalmazták. Ez volt a Dreiszker József, kőszegi születésű, Budapesten gyakorló orvos által létrehozott Hidegvíz-gyógyintézet. Az intézetben a XIX. század első felében kidolgozott Priessnitz kúrát – hideg illetve állott vizes borogatás lázas és gyulladásos betegségek esetén a láz csökkentésére és a gyulladásos tünetek enyhítésére –, valamint a Sebastian Kneipp német plébános által kidolgozott eljárásokat alkalmazták. Az eljárások lényege az ember és környezete közötti megzavart viszony helyreállítása fény-, nap-, levegő-, klíma-, hideg-, melegingerek, nyugalom, mozgás, hidroterápiás beavatkozások által. Az intézet Kőszeg északi részén, a Rőti-völgy kezdetén, a Kálvária-hegy lábánál épült.

Az épület lakó- és fürdőházból állt, a fürdőházban vetkőzőkabinok, gyógyterem és fürdőhelyiségek kerültek kialakításra. A teremben volt egy nagy vízmedence, továbbá három fakád, különféle alakú és célú zuhanyzók és a betegek fektetésére szolgáló ágyak. Dreiszker József halálát követôen fia, Ferenc vette át a szanatóriumot, aki a két világháború között tüdôbetegek kezelésére alakította át. Ma idősek otthona működik az épületben.

Dreiszker Szanatórium
Cím:
Telefon:
Honlap:


Fotók



  • Magyar
  • English
  • Deutsch
2000-2021 © Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház
Adatkezelési tájékoztató | Impresszum
A honlap fejlesztése az Európai Unió támogatásával valósult meg „A kőszegi történelmi belváros rehabilitációja és funkcióbővítő megújítása – NYDOP-3.1.1/A-2F-2009-0003” projekt részeként.