Barokk lakóház

A Rajnis József (korábban: Névtelen) u. 12. - Várkör 51. szám alatti, a Jurisich Várral átellenben álló barokk lakóház két, korábban önálló épületből jött létre.
Barokk lakóház

A Vár felöli ingatlan részben a középkori védműre (Barbakán) épült, bejárata a várfalon belül nyílt. Homlokzata maga a városfal, pincei fala a Barbakán. Pincéjében a szájhagyomány szerint raboskodtak is. A várkör felőli oldal a várba vezető, a Várárkot átívelő híd lábazatára, pilléreire épült, ezek a pincében láthatóak. A ház funkciója a Várba vezető híd védelme illetve a vámoltatás volt. Tűzvédelmi szerepét a kőkeretbe foglalt vaselemek és ablaktáblák jelzik.

Az épület falában a szlőtermelők-borászok védőszentjének, Szent Donátus szobra áll, mely a korábbi hídfőről került jelenlegi helyére. A két hz között egykor a vízesárokhoz vezető sikátor volt. Egy tűzvészt követően (az elszenesedett réteg előkerült a felújításkor) fedték egybe a két épületet, a korábbi sikátor helyén pedig bejáratot alakítottak ki. A későbbiekben a házat a tulajdonosok részenként eladták, s így külön-külön házrészek alakultak ki, külön bejáratokkal.

A jelenlegi tulajdonos G. Szabó Erzsébet a több tulajdonos által lakott, több helyrajzi számon lévő ingatlant egységesítette, belülről korszerűsítette. Egységes homlokzati képet alakított ki, s a feltárások nyomán visszaállította a kőkeretes ablakokat, valamint a Vár oldaláról (a Poncihter borozói oldalon) megnyitotta a régi, eredeti bejáratot is (ma üzlethelyiség).

Az ingatlan több évtizedes felújítási munkálatokat követően Kőszeg történelmi Belvárosának nyitóképeként, mintegy első benyomást gyakorolva jelenik meg a turisták, látogatók előtt.

Tervezők: Tóth Tibor és Gyarmati Mihályné
Statikus tervező és ellenőr: Stampf Gyula
Kivitelező: Vágfalvi Gábor

Fotók

  • Magyar
  • English
  • Deutsch
2000-2021 © Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház
Adatkezelési tájékoztató | Impresszum
A honlap fejlesztése az Európai Unió támogatásával valósult meg „A kőszegi történelmi belváros rehabilitációja és funkcióbővítő megújítása – NYDOP-3.1.1/A-2F-2009-0003” projekt részeként.