221/2010. (XII. 16.) képviselő-testületi határozat

Lehetőségek
Mentés saját gépre:
Határozat letöltése
Az eredeti dokumentumot - a gyorsabb letölthetőség érdekében - zip formátumba tömörítve tettük letölthetővé.
A zip formátumú állományok megnyitásához használja a WinZip programot, amit közvetlenül letölthet innen.
Off-line olvasás:
Határozat nyomtatása
Kőszeg Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Ólmod Község településrendezési terveinek módosításához az alábbi előzetes véleményt adja:

– A módosítás során az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 9.§ (11) bekezdésében rögzítetteket be kell tartan. Így különös tekintettel Kőszeg város közigazgatási területét is érintő, az M87-es nyomvonalára vonatkozó ábrázolást.
– A terv véleményezési eljárásában a továbbiakban is részt kíván venni.
– Az ausztriai S31-es gyorsforgalmi út Szombathely irányú továbbépítését a térség kiemelt érdekének tartja, ezért Ólmod Önkormányzatát az út végleges határmetszési pontjának kijelölésében való konstruktív közreműködésre kéri. Egyben megbízza Huber László polgármestert, hogy a probléma megoldásának érdekében a kialakult helyzetről tájékoztassa a magyar illetékes szerveket (Vas megye főépítésze, Vas Megyei Területfejlesztési Tanács, állami főépítész, Magyar Közút Kht., NIF Zrt., vas megyei országgyűlési képviselők, Nemzetgazdasági Minisztérium illetékes államtitkársága, stb.).

Felelős: Huber László polgármester.
Hivatali felelős: Rimányi Krisztina városfejlesztési és üzemeltetési osztályvezető.
Határidő: azonnal.