A Dance Jam-es lányok újabb érmei

A nyári szünet után újra elkezdődött a versenyek sorozata. November 18-án az IFMD táncszövetség Tatán rendezte meg nemzetközi kupafordulóját. Nem is indulhatott volna jobban a kőszegi táncosoknak az év, hiszen minden kategóriában remekeltek ezen a versenyen.

A duók között két párosuk osztozott az első két helyen. Most a Kovács Vivien és Kovács Gréta páros győzedelmeskedett, míg a második hely a Tóth Veronika és Szárnyas Tamara kettősé lett.
A csoport kategóriában is a dobogó legfelső fokára a Dance Jam táncosai álltak a Homo Ludens koreográfiával.
A formációknál szintén haza verseny volt, amelyben az Arcok produkció 1., míg Az eltitkolt álmok 2. helyet szerezte meg.
Gratulálunk! Szép volt lányok!

  • Magyar
  • English
  • Deutsch
2000-2021 © Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház
Adatkezelési tájékoztató | Impresszum
A honlap fejlesztése az Európai Unió támogatásával valósult meg „A kőszegi történelmi belváros rehabilitációja és funkcióbővítő megújítása – NYDOP-3.1.1/A-2F-2009-0003” projekt részeként.