A DANCE JAM SIKERE

A csoport tagjai három számban az Európa-bajnokságra jutottak! A hazai – budapesti – rendezésnek köszönhetően remélhetőleg ott is lehetnek az idei versenyen. Tavaly ugyanis már kiérdemelték a részvételt, de pénzszűke miatt nem utazhattak el a németországi helyszínre.

Az idei évben is egymást követik a kőszegi DANCE JAM tánccsoport sikeres fellépései.
A lányok hétről hétre szerepelnek itthon és külföldön.
Számos meghívásnak tesznek eleget, különféle versenyeken kipróbálják magukat.
2008. május 3-án a Magyar Látványtánc Sportszövetség országos döntőjén vettek részt Budapesten. Négy produkcióval indultak. Ebből három: "A kék madár" "Matrózok" "Törpillák" első , a "Latin ritmusok" második helyezést ért el.
A csoport május 17-én Bécsben a Német Táncszövetség kvalifikációs versenyén ismét meg- mérettetett. Az eredményhirdetés után a lányok öröme leírhatatlan volt!
Három számban az Európa-bajnokságra jutottak! A hazai – budapesti – rendezésnek köszönhetően remélhetőleg ott is lehetnek az idei versenyen. Tavaly ugyanis már kiérdemelték a részvételt, de pénzszűke miatt nem utazhattak el a németországi helyszínre.
Földesiné Németh Csilla vezetésével a tánccsoport működésének eddigi legnagyobb sikerét érheti el.


  • Magyar
  • English
  • Deutsch
2000-2021 © Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház
Adatkezelési tájékoztató | Impresszum
A honlap fejlesztése az Európai Unió támogatásával valósult meg „A kőszegi történelmi belváros rehabilitációja és funkcióbővítő megújítása – NYDOP-3.1.1/A-2F-2009-0003” projekt részeként.