A Dance Jam tánccsoport sikereiről

Klikkeljen a képre!

Hosszú és fárasztó tavaszi versenysorozatot zárt májusban a kőszegi Dance Jam tánccsoport. Márciustól kezdve több helyi, országos és nemzetközi versenyen is szép sikereket ért el különböző korcsoportokban.

A Táncpedagógusok Országos Szövetsége által meghirdetett országos versenysorozatban mind a három korosztályban (gyermek 6-10 éves, ifjúsági 10-14 éves, középiskolás 14-18 éves) a döntőbe jutottak a csoport táncosai. Ez igen csak nagy eredménynek számít, hiszen itt nincs külön kategória, együtt versenyeznek a művészeti iskolák növendékei, a neves koreográfusok tanítványai és a csak heti 1 próbával kedvtelésből táncoló diákok.
Különösen kiemelkedő a gyermek korosztályban a Mesebolt című összeállítással elért 3. helyezés.

A kétévente megrendezésre kerülő Helikon Ünnepségeken is részt vett a csoport. A nyugat dunántúli középiskolások számára meghirdetett versenyen a lányok a Féktelenül című számmal ezüst minősítést szereztek. Nagy elismerés volt ez, hisz a zsűriben helyet foglaló Jeszenszky Endre és Bakó Gábor a modern tánc kiemelkedő alakjai értékelték így a produkciót.

Az IIG Német Táncszövetség magyarországi kvalifikációs versenyére Kapuváron került sor május közepén, ahol is a táncosok nagy fölénnyel lettek első helyezettek és ezzel jogot szereztek arra, hogy kiutazzanak a Hollandiában megrendezésre kerülő Európa Bajnokságra.
Sajnos azonban pénzhiány miatt ez az álom idén nem valósulhat meg, de reméljük eredményeinket látva sikerül támogatókat szereznünk és jövőre az Európa Bajnokságon is bizonyíthatjuk tudásunkat, ezzel is öregbítve városunk hírnevét.

  • Magyar
  • English
  • Deutsch
2000-2021 © Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház
Adatkezelési tájékoztató | Impresszum
A honlap fejlesztése az Európai Unió támogatásával valósult meg „A kőszegi történelmi belváros rehabilitációja és funkcióbővítő megújítása – NYDOP-3.1.1/A-2F-2009-0003” projekt részeként.