A Frici

Hollósi Frigyesre emlékezett a Kőszegi Várszínház július 15-én. A tavaly elhunyt művész húsz éven keresztül játszott Kőszegen, örökre beírva nevét a színház történetébe és a kollégák, nézők szívébe. Az est Pócza Zoltán igazgató jelképes zokni levételével indult, utalva arra, hogy Frici sosem hordott zoknit. Ezután Lőkös Ildikó dramaturg vette át a szót, aki később meginterjúvolta Merő Béla rendezőt, aki először hívta Fricit Kőszegre, Jordán Tamást aki szintén rendezte itt Fricit, Pócza Zoltánt, aki kőszegi sztorikat elevenített fel Fricivel, Gergye Krisztiánt, aki az utolsó, megrázó Kistóf Ágota darabot rendezte Fricivel, majd a végén Pogány Judit mesélt kettejük és az állatok kapcsolatáról. Video üzenetet küldött Molnár Piroska, Znamenák István, Bánfalvi Eszter. Filmbejátszásokat lehetett látni szerepeiből és elhangzott Béli Ádám belső interjúja tavaly nyárról. Madarász Évi és Kricsár Kamill először egy Hollósi interjút olvasott fel, majd elsorolták Frici kőszegi szerepeit, és Frici két társának (Dini, alias Edina és Béla kutya) levelét. Énekelt Marton Róbert és Epres Attila, az esten éppen AntiMosquito nevű zenekarral (Bárány Tamás, Kricsár Kamill, Sebesi Tamás, Némedi Árpád). Táncolt Gergye Krisztián, verset mondott Jordán Tamás. Énekelt a Kőszegi Várszínház irodai stábja (Gelencsér Ildikó-Trifusz Péter hangszerelésében: Gelencsér Ildikó, Trifusz Péter, Bakos Zoltán, Kövesdi Zsófia, Horváth Helga és Pócza Zoltán), Cseh Tamás: Jobbik részem című dalát. A dohányzással és kávézással szintén alaposan megtűzdelt estet megtisztelte jelenlétével Frici lánya és unokája: Hollósi Kata és Frida. Eljött Huber László polgármester úr, Básthy Béla alpolgármester úr. A hivatalos rész után Kricsár Kamill cigánylecsója adta a további muníciót, kapros túrós csuszával…

  • Magyar
  • English
  • Deutsch
2000-2021 © Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház
Adatkezelési tájékoztató | Impresszum
A honlap fejlesztése az Európai Unió támogatásával valósult meg „A kőszegi történelmi belváros rehabilitációja és funkcióbővítő megújítása – NYDOP-3.1.1/A-2F-2009-0003” projekt részeként.