A Kulturális Örökség Napjai Kőszegen

A kőszegi Jurisics-várban rendezi meg a Belügyminisztérium, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Lechner Lajos Tudásközpont, a Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ illetve a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Szellemi Kulturális Örökség Igazgatósága a Kulturális Örökség Napjai országos nyitóünnepségét szeptember 20-án. Az ünnepség keretében átadják az örökségvédelem terén végzett kiemelkedő munkát elismerő „A Műemlékvédelemért” Forster Gyula-díjat és érmeket, valamint „A régészeti örökségért” Schönvisner István-díjakat és érmeket. A rendezvény keretében bemutatják a kőszegi épített örökséget tematikus útvonalak mentén turisták számára ismertető „Több nyomon a városban” kiadványt és a kőszegi sétákat támogató informatikai eszközöket is. A megnyitó részeként ekkor hirdetik ki a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékére újonnan felvett hazai örökségelemeket.

A Kulturális Örökség Napjai Kőszegen

A kőszegi Jurisics-várban rendezi meg a Belügyminisztérium, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Lechner Lajos Tudásközpont, a Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ illetve a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Szellemi Kulturális Örökség Igazgatósága a Kulturális Örökség Napjai országos nyitóünnepségét szeptember 20-án. Az ünnepség keretében átadják az örökségvédelem terén végzett kiemelkedő munkát elismerő „A Műemlékvédelemért” Forster Gyula-díjat és érmeket, valamint „A régészeti örökségért” Schönvisner István-díjakat és érmeket. A rendezvény keretében bemutatják a kőszegi épített örökséget tematikus útvonalak mentén turisták számára ismertető „Több nyomon a városban” kiadványt és a kőszegi sétákat támogató informatikai eszközöket is.
A megnyitó részeként ekkor hirdetik ki a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékére újonnan felvett hazai örökségelemeket. Kőszeg idén áprilisban első Vas megyei jelöltként indítványozta a Szent György napi hajtásokat 1740 óta ábrázoló „Szőlő Jövésnek Könyve” és a köréje fonódott ünnepi hagyomány jegyzékre vételét, és egyúttal jelezte, hogy szívesen helyt adna az országos megnyitó rendezvényének. A szeptember 21-22-én zajló Kulturális Örökség Napjai hétvégéjén a frissen jegyzékre kerülő örökségelemek mellett a korábban jegyzékbe vett közösségek is bemutatkoznak a kőszegi Jurisics téren felállított standoknál. Ilyen hagyomány például a mohácsi busójárás, a kunsági birkapörkölt karcagi hagyománya, a kalocsai népművészet és viselet, a magyar solymászat, a mezőtúri fazekasság, a mohai tikverőzés, a borsodnádasdi molnárkalács hagyománya vagy a matyó örökség. Összesen tizenöt kiemelkedő örökségelem megismerésére nyílik egyedülálló lehetőség Kőszegen, miközben az érdeklődők meglátogathatják a Kulturális Örökség Napjai alkalmából megnyíló kőszegi műemlékeket is. Hazánkban immár 15. alkalommal nyílnak meg szeptember harmadik hétvégéjén a máskor nem látogatható műemlék épületek, és a vasi kisváros ezen a téren is bőséges kínálattal rendelkezik. Az Ottlik-regényből ismert Iskola mellett látogatható lesz például a Városháza ülésterme, a Házasságkötő terem, az Ipartestület székháza, a Fekete Szerecseny Patika, az Izraelita temető és a Zsinagóga. Összesen mintegy húsz műemléki helyszín és vezetett séta várja az érdeklődőket Kőszegen a Kulturális Örökség Napjain.

A Kulturális Örökség Napjai Kőszegen
Kőszeg Város Önkormányzata és a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Szellemi Kulturális Örökség Igazgatósága szervezésében

Kőszeg, 2013. szeptember 20-22.

Program:

2013. szeptember 18. szerda, 17 óra
Horváth János kiállítása az Írottkő Hotelben
A kiállítást megnyitja: Németh János festőművész
Horváth János 1957-1961 között volt a Szőlő Jövésnek Könyve rajzolója.
A kiállítás október 2-ig látogatható.

Szeptember 20. péntek, 15.00 óra, Jurisics-vár, KIKÖT-Ő
Több nyomon a városban – kőszegi tematikus séták és intelligens útvonal ismertető rendszer bemutatója

Szeptember 21. szombat, 10.00 óra Jurisics tér

Megnyitó - A kőszegi "Szőlő Jövés" ünnepe Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékére való felvételét igazoló kihirdetési dokumentum ünnepélyes bemutatása.
Köszöntő: Huber László, polgármester
Ünnepi beszéd:
dr. Csonka Takács Eszter igazgató,
Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Szellemi Kulturális Örökség Igazgatósága


Szeptember 21-22., szombat 10-18 óra, vasárnap, 10-16 óra
A Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékének bemutatkozása
Kőszeg, Jurisics tér

Bemutatkozó örökségelemek:
Busójárás Mohácson
A kunsági birkapörkölt karcagi hagyománya
Élő hagyományok Kalocsa kulturális terében
Mezőtúri fazekasság
A magyar solymászat
Matyó örökség
Pünkösdi templomdíszítés Mendén.
Tikverőzés Mohán.
A molnárkalács borsodnádasi hagyománya
Sárköz népművészete
A kőszegi „Szőlő Jövés” ünnepe
A szilvalekvár főzés szatmár-beregi hagyománya
Gyékényszövés Tápén
Hagyományos halászat a Duna magyarországi alsó szakaszán
Csobánolás – bukovinai székely betlehemes játék

Az örökségekről további információk a www.szellemiorokseg.hu honlapon találhatók.

Szeptember 21-22. szombat-vasárnap
Nyitott műemlékek Kőszegen
Ingyenesen látogatható épületek: Dr. Nagy László EGYMI – Iskola a határon, Európa Ház (Sigray palota), Evangélikus Szeretetotthon, Evangélikus Templom, Fekete Szerecseny Patikamúzeum, Házasságkötő terem, Izraelita Temető, Jurisich Miklós Gimnázium, Koronaőrző Bunker, Kőszeg és Vidéke Vállalkozók Ipartestülete Székháza, Kőszeg, Rajnis u. 12, Kőszegi Textilipari Múzeum , Művészetek Háza, Sgraffitós-ház, Szent Jakab templom, Városháza, Virágudvar, Zsinagóga és melléképületei
Az épületek nyitva tartását és címét a helyszíneken átvehető kiadvány tartalmazza!
A nyolc vagy több nyitott épületet felkereső látogatók kitűzőt kapnak ajándékba!

Vegyen részt vezetett sétáinkon és előadásainkon, melyekről a www.koszeg.hu honlapon tájékozódhat!

  • Magyar
  • English
  • Deutsch
2000-2021 © Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház
Adatkezelési tájékoztató | Impresszum
A honlap fejlesztése az Európai Unió támogatásával valósult meg „A kőszegi történelmi belváros rehabilitációja és funkcióbővítő megújítása – NYDOP-3.1.1/A-2F-2009-0003” projekt részeként.