Bersekes diákok a II. Országos Komplex Ének-zenei Műveltségi Versenyen

2012. május 17-én Iszkaszentgyörgyön rendezték meg a II. Országos Komplex Ének-Zenei Műveltségi Verseny országos döntőjét, melynek fővédnöke Miklósa Erika, Kossuth-díjas operaénekes volt.

2012. május 17-én Iszkaszentgyörgyön rendezték meg a II. Országos Komplex Ének-Zenei Műveltségi Verseny országos döntőjét, melynek fővédnöke Miklósa Erika, Kossuth-díjas operaénekes volt.
A többfordulós versenyre országunk megyéiből összesen 84 csapat nevezett, a regionális középdöntőből pedig 19 jutott az iszkaszentgyörgyi döntőbe, ahol a Bersek iskola csapata hatodik helyezett lett.
A tanév kezdetétől folyamatosan kaptuk a feladatokat, amelyek tartalmazták a népszokásokat, népdalokat és a zeneelmélettel kapcsolatos fogalmakat.
Miután sikeresen teljesítettük a két írásbeli fordulót, a szombathelyi regionális döntőbe jutottunk.
Szombathelyre már vinnünk kellett rajzot az általunk választott dalról, melynek témáját be is kellett mutatni. A regionális döntőn csapatunk az előkelő II. helyezést érte el.
Az országos versenyen – többek között – Kodály Zoltán: Háry János című daljátékának egy jelenetét kellett két percben egyéni elképzelés alapján dramatizálni. A megvalósítás remekül sikerült. A nehéz, de szórakoztató feladatok teljesítése után az eredményhirdetéskor az országos VI. helyet kitörő örömmel fogadtuk.
A „Triola” csapat tagjai: Dabóczi Arnold
Horváth Enikő
Tóth Flóra
Teljesítményükkel méltán szereztek hírnevet a Bersek József Általános Iskolának és Kőszeg városának.

Geosits Andrea
felkészítő tanár

  • Magyar
  • English
  • Deutsch
2000-2021 © Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház
Adatkezelési tájékoztató | Impresszum
A honlap fejlesztése az Európai Unió támogatásával valósult meg „A kőszegi történelmi belváros rehabilitációja és funkcióbővítő megújítása – NYDOP-3.1.1/A-2F-2009-0003” projekt részeként.