Bersekes sikerek a tanulmányi és művészeti versenyeken

Az idei tanév kimagasló sikereket hozott iskolánk, a Bersek József Általános Iskola és Kőszeg Város Néptánciskolája tanulói és tanárai számára.

Diákjaink évek óta sikeresen szerepelnek különböző tanulmányi versenyeken, művészeti szemléken, bemutatókon. Több alkalommal jutott már tanulónk országos, regionális döntőbe egy-egy tantárgyból. A 2004/2005. tanév eredményeit megismételni, felülmúlni szinte lehetetlen.
A cikkhez mellékelt képen is látható, hogy 17 diákunk nyújtott egészen kimagasló teljesítményt, közülük néhányan több tantárgyból. A teljesség igénye nélkül most csak a legjobbakat említem:
Fekete Alexandra 6. b osztályos tanuló területi, ezt követően megyei győztesként a Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei helyesírási verseny országos döntőjébe jutott, ahol a 6. évfolyamosok versenyét 97,5%-os teljesítménnyel megnyerte. Ezen kívül csapatban 3 társával együtt 4. helyezést szereztek.
Felkészítő tanára Molnár Tiborné
Rónai Máté 5. a osztályos tanuló a Kenguru nemzetközi matematika versenyen országos 7., a Regionális logika versenyen 1. helyezést ért el. A legjobbak között végzett más területi és megyei matematika versenyen is.
Felkészítő tanára: Kiss L. Csaba
Boros Örs 8. a osztályos tanuló megnyerte a Hevesi György országos kémia verseny és az Öveges József fizika verseny megyei fordulóját. Mivel mindkét verseny országos döntőjét azonos időpontban rendezték, így csak az egyiken (fizika) tudott részt venni, ahol 12. helyezést ért el. Az említett tantárgyakon kívül ügyesen szerepelt anyanyelvi és német nyelvi versenyen is.
Felkészítő tanárai: Kiss L. Csaba, Rónainé Bolf Judit, dr. Bíró Zoltánné és Tóth Jánosné
Poropatich Ádám 8. a osztályos tanuló német nyelvből ért el kimagasló eredményeket. Megnyerte az Országos német nyelvi verseny megyei fordulóját (az országos döntőre sajnos nem kapott meghívást). A VMPI szaktanácsadója által szervezett Megyei német versenyen 4. lett.
Felkészítő tanára: Tóth Jánosné
Rónai Sára 6. b osztályos tanuló több tantárgyból sok-sok versenyen bizonyított. Legkiemelkedőbb eredményei: Kalmár László országos matematikai verseny megyei 1., a Regionális logika verseny (Győr) 2. helyezettje. A matematikán kívül versmondásból, anyanyelvből, rajzból, német nyelvből, történelemből, könyvtárhasználati ismeretekből is a legjobbak között olvashatjuk Sára nevét.
Felkészítő tanárai: Kiss Lajos Csaba, Molnár Tiborné, Wimmer Lászlóné, Imre Julianna, Fehér Lenke és Nagyné Kovács Ildikó.
Molnár Fanni 3. a osztályos tanuló megnyerte az Országos közlekedési verseny megyei fordulóját, és az országos döntőben 8. helyet ért el. Ügyesen szerepelt több alsó tagozatos anyanyelvi versenyen is.
Felkészítő tanára: Tóthné Pintér Gyöngyi
Gödölle Eszter 8. a és Schwahofer Nóra 6. b osztályos tanulók a körzeti Kazinczy-versenyen remekeltek. Eszter a 7-8. osztályos korosztályt képviselhetteBalatonbogláron, a regionális fordulón, ahol átvehette Kazinczy-jelvényét. 5-6. osztályosok számára nem rendeznek regionális fordulót.
Felkészítő tanáraik: dr. Bíró Zoltánné és Molnár Tiborné



Kampós Henriett, Horváth Alíz és Rónai Sára 6. b osztályos tanulók a Bechtold István természetismereti verseny megyei győztes csapatának voltak a tagjai.
Felkészítő tanáraik: Percze Mária és Vilits Katalin
Pausz Patrícia 7. b osztályos tanuló kiemelkedően szerepelt anyanyelvi, versmondó, könyvtárhasználati, rajz és történelem versenyeken egyaránt. A megyei műdaléneklési versenyen arany minősítést szerzett.
Felkészítő tanárai: Nagyné Kovács Ildikó, Wimmer Lászlóné, Kovácsné Szabó Éva és Geosits Andrea
Molnár Fanny 5. a osztályos tanuló a Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei helyesírási verseny megyei döntőjében az 5. osztályosok versenyében 2. helyezést ért el.
Felkészítő tanára: Molnár Tiborné
Halmai Dóra 8. b osztályos tanuló ének kategóriában szerzett megyei 1., illetve 3. helyezést, továbbá a művészeti szemlén arany minősítést.
Felkészítő tanárai: Tanai Erzsébet és Geosits Andrea
Róth Kitti 8. a osztályos tanuló a művészeti szemlén versmondásban ért el kiemelt arany fokozatot, illetve csapatban 7. helyet szerzett a diákönkormányzatosok megyei felkészítő versenyén.
Felkészítő tanárai: dr. Bíró Zoltánné és Percze Mária
Luxl Dóra 6. a osztályos tanuló több versenyen ért és megyei és területi 4. helyezést. Ügyesen szerepelt a "Ne felejtsek! Országos levelezős anyanyelvi versenyen, fogalmazási pályázaton, számolási és német versenyen.
Felkészítő tanárai: Nagyné Kovács Ildikó, Molnár Tiborné, Rónainé Bolf Judit és Tóth Jánosné
Nagy Kinga 4. b osztályos tanuló a Vas Megyei Pedagógiai Intézet, Szakmai- és Szakszolgálat alsó tagozatos szaktanácsadója által szervezett anyanyelvi versenyének területi fordulójáról 4. helyen jutott a megyei döntőbe.
Felkészítő tanára: Fehér Lenke

Faller Gabriella 8. b osztályos tanuló az Országos közlekedésre nevelés verseny megyei fordulóján ért el 6. helyezést.
Felkészítő tanára: Szabóné Király Éva



Gratulálunk a helyezetteknek és felkészítő tanáraiknak!

  • Magyar
  • English
  • Deutsch
2000-2021 © Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház
Adatkezelési tájékoztató | Impresszum
A honlap fejlesztése az Európai Unió támogatásával valósult meg „A kőszegi történelmi belváros rehabilitációja és funkcióbővítő megújítása – NYDOP-3.1.1/A-2F-2009-0003” projekt részeként.