Concordia Bál 2003.

A minden évben farsang utolsó szombatján megrendezésre kerülő Concordia Bál egykor Kőszeg legfontosabb társasági eseménye volt. Az 1996. évtől talán újra régi fényében tündökölhetett ez az esemény, melyet 2003-ban is a farsang utolsó szombatján – március 1-jén – rendezünk a város báljaként, melyet az is mutat, hogy a bál fővédnöke Kuntner Ferenc polgármester úr. A bál hagyományos helyszíne a középkori vár egésze. A szervező Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház célja szerint e rendezvény a régi hagyományok ápolásán túl próbál megfelelni a kor szórakozási igényeinek, és minden kedves vendégét – aki egyszer már részt vett ilyen eseményen – visszavárja.
Az érkező vendégek gépkocsijait őrzött parkolóban helyezzük el és a vendégfogadásról jelmezes udvaroncok gondoskodnak. A rendezvény zavartalan lebonyolítására fáklyás porkolábok ügyelnek. A lovagteremben a Party Zenekar, a JUK-ban (volt Várpresszó) a Moonlight Duo szolgáltatja a muzsikát. Műsort ad a névadó Concordia-Barátság Énekegyesület, Kőszeg Város Fúvószenekara, utána nyitótánc a Hajnalcsillag Néptánccsoport előadásában, és az est folyamán fellépnek a Kőszegi Mazsorettek is. A minőségi italok és ételek szervírozásáról a Bécsikapu Étterem gondoskodik, a földszinten koktélbár! A dekoráció a Bakos család egyedi tervezése.
Szolgáltatások: Őrzött parkoló, ruhatár, vendégfogadó aperitif, pogácsa az asztalon, 1 pohár pezsgő, választható hideg, illetve meleg vacsora, farsangi fánk, kávé tejszínnel. A belépődíj, mely ezeket tartalmazza: 6.500.-Ft/fő a lovagteremben és 5.500.-Ft/fő a JUK-ban.

  • Magyar
  • English
  • Deutsch
2000-2021 © Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház
Adatkezelési tájékoztató | Impresszum
A honlap fejlesztése az Európai Unió támogatásával valósult meg „A kőszegi történelmi belváros rehabilitációja és funkcióbővítő megújítása – NYDOP-3.1.1/A-2F-2009-0003” projekt részeként.