Egyházmegyei Találkozó

Három egyházmegye találkozójára kerül sor október 14-én Kőszegen. A Szombathelyi, Grazi, Maribori Egyházmegyékből érkeznek hívők városunkba, hogy részt vegyenek az egyház és a média kapcsolatának javítását szolgáló rendezvényen. 15 órától a Jézus Szíve Plébániatemplomban lesz szentmise, majd ugyanitt Dr. Lukács László előadását hallgathatják meg a hívek a média tárgyköréből. Kb. öt órakor kezdődik a várban a kb. 1000 résztvevős kultúrprogram, mely kb. 18.30-kor agapéval zárul.

  • Magyar
  • English
  • Deutsch
2000-2021 © Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház
Adatkezelési tájékoztató | Impresszum
A honlap fejlesztése az Európai Unió támogatásával valósult meg „A kőszegi történelmi belváros rehabilitációja és funkcióbővítő megújítása – NYDOP-3.1.1/A-2F-2009-0003” projekt részeként.