Emlékező túra

ELMARAD!!!

Az Október 18-ára, a Jurisich Miklós Gimnázium által hirdetett emlékező séta Rőtfalvára, az 1956-os forradalom emlékére, a kedvezőtlen időjárás miatt elmarad!

2010. október 18-án (hétfő), jó idő esetén, emlékező sétát szervez a Jurisich Miklós Gimnázium nevelőtestülete és Diákönkormányzata Rőtfalvára az 1956-os forradalom emlékére.

Indulás 13:30 órakor a gimnázium elől, a visszaérkezés tervezett időpontja 16:30.
Az útvonal: gimnázium – Országzászló – Kethelyi út – 87-es országút – Rőtfalva (románkori kegytemplom) – Andalgó – Kőszeg.

A rőtfalvi Anton Koliċ plébános úr a templom előtti téren fogadja az érkezőket, majd a gimnázium képviselői koszorút helyeznek el a hősi emlékműnél.

Az előzmények:
A budapesti forradalom kitörése után egy héttel 1956. október 30-án, a fővárosi és országos események hírére, Kőszegen a Nemzeti Bizottmány felhívására a rabság jelképeként is nyilván tartott határ, „vasfüggöny” megnyitását ünnepelték. A szomszédos Rőtfalvára szerveztek ünnepi menetet, amelyen a város lakossága, köztük diákok és tanárok is részt vettek. 1956-ban hálaadó mise megtartása mellett zászlócserét is szerveztek a magyarok és az osztrákok. A Nemzeti Bizottmány elnöke Schmidt Béla rajztanár, aki a tanítóképzőnek és a gimnáziumnak is tanára volt, így kötődhetett össze szorosan ez az esemény a gimnáziummal is.
Az 54 évvel ezelőtt történtek előtt fejet hajtva, a korabeli tanárokra, diákokra emlékezve szervezik ezt a történelmi sétát, amely felidézi a kőszegiek cselekedetét.

  • Magyar
  • English
  • Deutsch
2000-2021 © Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház
Adatkezelési tájékoztató | Impresszum
A honlap fejlesztése az Európai Unió támogatásával valósult meg „A kőszegi történelmi belváros rehabilitációja és funkcióbővítő megújítása – NYDOP-3.1.1/A-2F-2009-0003” projekt részeként.