Fesztiválminősítés

December 2-án a Magyar Művelődési Intézetben tartott konferencia és sajtótájékoztató keretében került átadásra a fesztiválok minősítő oklevele. A Kőszegi Várszínház Kiváló Művészeti Fesztivál címet nyert el, a Kőszegi Szüret jó minősítésű gasztronómiai fesztivál lett.


SAJTÓKÖZLEMÉYNY
Öt országos szakmai szövetség 2008 nyarán indította el a fesztiválok minősítési Programját.

A Folklórfesztiválok Magyarországi Szövetsége (CIOFF), a Magyarországi Gasztronómiai Fesztiválok Szövetsége, a Magyar Művészeti Fesztiválok Szövetsége, a Szabadtéri Színházak Szövetsége és a Magyar Fesztivál Szövetség - az Oktatási és Kulturális Minisztérium, az Önkormányzati Minisztérium és a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus közreműködésével – 230 fesztivál regisztrálását és 87 fesztivál szakmai minősítését végezte el 2009. december elejéig.

A Program célja a fesztivál szakma önmeghatározása, definiálása és egy átlátható, objektív fesztiváltámogatási rendszer megalapozása a hazai fesztiválok szakmai besorolásának segítségével.
A Programban való részvétel önkéntes és folyamatos.

A Programot lebonyolító és irányító Szakmai Intéző Bizottság (SZIB) 5 tagját a szövetségek delegálják.
A fesztiválok művészeti, folklór, gasztronómiai és speciális műfajokban kaphatnak kiváló, jó és minősített besorolást.
A Program által használt egységes, internetes, regisztrációs adatbázis alkalmas a rendezvényfajták csoportosítására, összehasonlítására, naprakész statisztikai adatok szolgáltatására, az évenkénti változások nyomon követésére, a fesztiválok nézettségi és financiális adatainak tanulmányozására.
A regisztrált fesztiválok minősítését kvantitatív és kvalitatív vizsgálatok alapján határozta meg a SZIB. Az eredményeket 60 helyszíni minősítő értékelése és egyéb szakmai referenciák figyelembe vételével állapította meg a grémium.

A December 2-i Szakmai Konferencián a témakörben történő előadásokon túl első ízben került sor minőségi tanúsítványok átadására. 26 kiválóan, 26 jól és 20 minősült fesztivál kapja meg az oklevelet.

A SZIB értékelése szerint - a november végi összesítésig, besorolási vagy minőségi megfontolások alapján - 15 fesztivál nem kapott minősítést.

Minősített fesztiválok
Művészeti fesztiválok:
• A Tánc Fesztiválja Országos és Nemzetközi Kortárs Összművészeti Fesztivál
• Agria Nyári Játékok
• Békés-Tarhosi Zenei Napok
• Borsodi Művészeti Fesztivál
• BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál
• Cinefest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál
• Debreceni Jazznapok
• Egerszeg Fesztivál
• Esztergomi Összművészeti Fesztivál
• Festők Városa Hangulatfesztivál
• Gyulai Várszínház Összművészeti Fesztivál
• Hétrétország - a szerek és porták fesztiválja
• Jazz és a Bor fesztiválja
• Kecskeméti Animációs Filmfesztivál
• Kőszegi Várszínház
• Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja
• MEDIAWAVE Nemzetközi Film és Zenei Fesztivál
• Miskolci Nemzetközi Operafesztivál
• Nemzetközi Dixieland Fesztivál
• Nyírbátori Zenei Napok
• Ördögkatlan - Bárka-Baranya Összművészeti Fesztivál
• Öt Templom Fesztivál
• Pécsi Országos Színházi Találkozó
• Soproni Ünnepi Hetek
• 'Szárnyas' Sárkány Hete Nemzetközi Utcaszínházi Fesztivál
• Szegedi Szabadtéri Játékok
• Szentendrei Nyár és Teátrum
• THEALTER
• Történelmi Vigasságok
• Veszprémi Nyári Fesztivál
• VIDOR Fesztivál (Happy Art Festival)
• Vivace Nemzetközi Kórusfesztivál
• Víz, Zene, Virág Fesztivál
• Zempléni Fesztivál
• Zsámbéki Színházi és Művészeti Bázis Fesztivál
Folklór fesztiválok:
• Csángó Fesztivál, Kisebbségek Folklór Fesztiválja
• Duna Karnevál Nemzetközi Multikulturális Fesztivál
• Duna Menti Folklórfesztivál (Kalocsa)
• Duna Menti Folklórfesztivál (Szekszárd)
• Gyöngy Nemzetközi Folklórfesztivál
• Kállai Kettős Néptáncfesztivál
• Kecskeméti Népzenei Találkozó
• Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztivál
• Mesterségek Ünnepe
• Méta Fesztivál
• Minden Magyarok Nemzetközi Néptáncfesztiválja
• Nyírség Nemzetközi Néptáncfesztivál
• Summerfest "Tököl" Nemzetközi Folklórfesztivál
• Summerfest Nemzetközi Folklórfesztivál és Népművészeti Vásár (Százhalombatta)
• Summerfest "Ráckeve" Nemzetközi Folklórfesztivál

Gasztronómiai fesztiválok:
• A Magyarok Nagy Asztala
• Csabai Kolbászfesztivál
• Ehető Virágok Nemzetközi Fesztivál, Zöldségszobrászat, Bor- és Pálinka szépségverseny, Agrárgazdasági Kiállítás és Vásár
• Kalocsai Paprika Napok
• Karcagi Birkafőző Fesztivál
• Kőszegi Szüret
• Móri Bornapok és Nemzetközi Néptáncfesztivál
• Nemzetközi Diófesztivál
• Nemzetközi Tiszai Halfesztivál
• SzeptEmber Feszt
• Szilvanap
• Tisza-tavi Hal- és Pusztai Ételek Fesztiválja
• Vecsési Káposztafeszt
• Zsindelyes Pálinka és Népi Gasztronómiai Fesztivál





Speciális fesztiválok:
• Debreceni Virágkarnevál
• Gyerek Sziget
• Hungarikum Fesztivál - Minőségi magyar termékek kiállítása és vására
• Kabóciádé Családi Fesztivál
• Nemzetközi és Regionális Színjátszó Találkozó
• Szegedi Ifjúsági Napok
• Szekszárdi Szüreti Napok
• Velencei - tavi Művészeti Fesztivál - Nyári Zeneakadémia (volt Bükki Művészeti Napok)

Kőszegi Várszínház
Szöveges minősítői értékelés

Egyediség, koncepció
A Kőszegi várszínház nyári két hónapja alapvetően a történelmi környezet adottságaira, a vár épületének élettel való megtöltésére épít. A történelmi környezetben otthont találó színház nagyon sokféle tartalommal jelenhet meg. A koncepció nem jelöl ki határokat, de évente egy-egy új gondolat, üzenet köré csoportosítja az eseményeket. Ez a gyakorlat igen összefogott, jól felépített évadokat hozott létre. Különösen karakterisztikusan jelennek meg a hely adottságai a legtöbb eseményben. A fesztivál helyszíne önmagában is egyedi és a szervezők kihasználják a kedvező adottságokat. A várudvar egyedisége markáns arculatot ad, Kőszeg hangulata ügyesen kihasználva és nem agyonütve épp elég. Esetünkben ez így jó. Saját bemutatóikat kifejezetten a helyszínhez igazítják, a meghívott produkciókat ide válogatják. Kihasználják a színpad, és az akusztika speciális adottságait. Dicséretes az idei programsor központi gondolatának megfogalmazása, ezen kérdések megjelenítése, és a fesztivál felépítése. Örvendetes a kortárs művek és alkotók nagy száma. Magas színvonalúak az előadások, látszik, hogy a szervezők törekednek a jó minőségre. Az idei év központi gondolata – "gazdasági, politikai és erkölcsi válság"-gal küzdő világunk bemutatása, és a művészet segítségével keresni, megmutatni a lehetséges kiutakat. Többségében ez a gondolat a színházi eseményeknél érhető tetten. Érdemes lenne keresni erre alkalmas más helyszíneket is, és a színházon kívül más művészeti ágakat is nagyobb mértékben bekapcsolni a két hónap eseményeibe.
A kitalált koncepció ugyanakkor nem minden esetben markáns, bár a szervezők minden évben igyekeznek valami aktuálishoz kapcsolódni. Pl. tavaly a reneszánsz éve volt, ezért sok előadás ennek a jegyében zajlott. Idén a Haydn év kapcsán is terveztek előadásokat. Ez azonban nem minden esetben érhető tetten. A program időben és a kiválasztott produkciók műfaját tekintve is túl széles skálán mozog egy frappáns fesztiválhoz képest, de ez a sajátosság egybeesik a szervezők szándékával, hiszen feladatuk szerint minél több estén szeretnének változatos programot biztosítani ezzel is növelve a vendégéjszakákat. Ha a programsorozatra szánt pénzt egy 4-5 napos fergeteges fesztiválra költenék, nem oszlana el a vendégéjszakák száma optimálisan a helyi szálláshelyeken.
Programszerkezet
A választott előadások nagyon széles spektrumon mozognak a csecsemőszínháztól a komolyzenei koncerteken át a vidám színházi estékig, mégis egységesek és a hirdetett vezérfonal mellett haladnak. A könnyed csokor minden virága kedves, vállalható könnyebb, vagy nehezebb nyáresti élmény, amely egyenként eléri a szervezők célját, és estéről estére megtölti a várudvart és a szállodákat. Példamutató annak a küzdelemnek, útkeresésnek a bemutatása, sok-sok eseményen keresztül, melyet birtokolnia kell minden olyan embernek, aki a ma visszásságokkal, nehézségekkel teli, sokszor kiúttalan világában meg akarja találni a helyét.
A közel két hónap programjai jól kapcsolódnak az alaptémához, de itt is találkozhatunk engedményekkel, igaz, kis számban, és a koncepcióhoz szorosan nem kapcsolódó események is mindig jó színvonalat képviselnek. Javasolhatnánk, hogy a választott előadások legyenek egységesebbek, de ez nem cél, vagy hogy több kísérőprogram segítsen kialakítani egy-egy komplex napot, de ez pénzt és energiát vonna el a többi estétől.
Előadók, közreműködők
Az idén igen rangos a közreműködői névsor, Rátóti Zoltántól Bánffy Györgyig terjed. Jó, hogy a fesztivál széles körből válogatott, és az ismert nevek mellett a tehetséges fiatalok is megjelennek. Dicséretes, hogy a lehetőségekhez mérten támaszkodik a helyi erőkre is, például a Mesebolt Bábszínházra, vagy a kőszegi Haydn vonósnégyesre. A különböző programok mellett a szervezők gyakran építenek az előadókra is, pl. Bálint András esetében.
A választott produkciók mindegyike a maga műfajában magas színvonalat képvisel és eredeti. A válogató jó szemmel figyeli a friss budapesti premiereket csakúgy, mint az egyedi, műfaji határok között táncoló esteket. Merész, és a közönség létszámát tekintve sikeres választás volt a Lovasi-Lackfi est, ahol a népszerű rockzenész neve töltött házat a kortárs irodalomnak. A kialakult gyakorlat jó, jó, hogy a bemutatott programok mellett, szinte mindig megjelennek külön vonulatként egy-egy műfaj legjobb előadói is. Így a jelenlegi rendszer megtartására biztatnánk a szervezőket. Az utcaszínházi napok programját erősíthetnék, több kis előadást hívhatnának. Kőszeg kis utcáin, terein elférne sok apró egyszemélyes, két-három személyes utcaszínházi előadás.
Újkeresés
A fesztivál alapelve, hogy minden évben új tartalmi kérdés köré csoportosítja az eseményeket, ennek következetes megvalósítása új műfajok bekapcsolásával, új tartalmak megjelenítésével jár, de egyben új közönségrétegek bevonását, előtérbe helyezését is eredményezheti. Jó példa erre az idei év. Örvendetes az idei témából eredő sok kortárs mű, és a tény, hogy a régi és az új elemek is remekül illeszkednek a történelmi környezethez; az események során rengeteg mai válasz született a koncepcióban megfogalmazott témában. Az új bemutatók közül Shakespeare A makrancos hölgy c. darabja stílusában, játékmódjában, eszközeiben rengeteg új elemet képvisel. A második, a bábszínházzal közös produkciót a frissen megválasztott új igazgatóval együttműködve szervezték, aki csupán tavasz óta volt pozícióban, és ténylegesen csak ősztől kezdett dolgozni. A meghívott kísérletező előadásokhoz helyenként kísérletező helyszíneket keresnek, ezzel is segítve a befogadást. A fesztivál műsora nagyon jó példa arra, hogyan lehet okosan, emészthető, szerethető formában kultúrát közvetíteni.
Természetesen mindig minden területet lehet újra fogalmazni. A látottak, tapasztaltak alapján, az új és a régi elemek ötvözésében, az arányok kialakításában az eddigi gyakorlat megtartására, továbbvitelére biztatnánk a szervezőket. Ugyanakkor lehetnének nyitottabbak az új műfajok, bemutatók iránt.
Kommunikáció
Jól kihasználja, hogy az önkormányzat égisze alatt működik. Összekapcsolja az önkormányzati rendezvények promócióját, így egymást erősítik a rendezvények. Példamutató az egyes propagandaanyagok helyi és országos terítése. A Nyári Játékok plakátjai szinte összefogják a várost, és bárhol fordul meg a vendég, mindig megjelenik, hogy itt most ünnepi események zajlanak. Jók az egyes kiadványok is. Mind a weboldalon, mind a műsorfüzetben praktikusan, jól szerkesztetten követhető a műsor, a jegyárak, a helyszín. Minden információ adott és a grafikai keret nagyon igényes, egységes és szép. A város weboldalán a fesztivál műsora 2000-ig visszamenően követhető, ami nemcsak példamutató, egyszerűen bámulatos.
Sok információt adnak az eseményekről, a közreműködőkről, egy kicsit talán keveset a városról, az egyes helyszínekről. Érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy a nyári események külön honlapot kapjanak. A honlap megjeníthetné a városban szervezett összes eseményt, függetlenül a szervezőktől. Megérdemelne egy saját weboldalt a rendezvény, bár igaz, hogy így többen találkoznak vele, a keresés mégis esetlegesebb.
Nemzetközi nyitottság
A Kőszegi Várszínház eseményei Kőszeg épített környezetéhez, az itt felhalmozott értékekhez kapcsolódnak, a fesztivál megvalósításában hazai erőkre épít. A fesztiválnak nincsenek nemzetközi vonatkozásai. Így a jelenleg kialakult gyakorlatot tekintve ez a kérdés nem releváns. Talán nem is kell, bár a határ közelsége miatt, ha nem is nemzetközi, de több szövegértéstől függetleníthető előadást javasolnánk.
Magyar nemzeti értékek
Sok hazai művésznek ad lehetőséget a bemutatkozásra, akár az újszerű programok bemutatása, vagy fiatal kezdő művészek bemutatkozása terén. Szinte valamennyi esemény megmutat valami értéket Kőszegből, vagy felhívja rá figyelmünket. Ez mindenféleképpen magyar és helyi érték, de nagyon sok mű táplálkozik a mai magyar valóságból, és olyan értékeket mutat fel, amelyek csak itt születhettek meg. Erősíti ezeket az értékeket a kőszegiek öröme, mellyel az előadásokat fogadják. Sok a kortárs, kísérletező magyar előadás, amelyek egy vidéki kisvárosba hozzák a budapesti alternatív élvonalat, meglepve ezzel saját közönségüket és vidéki kiruccanásra csábítva a környék színházértőit. Van kortárs magyar irodalom, és klasszikusok is, mindez jó aránnyal és érzékkel válogatva. Talán nem tudatosan volt cél a nemzeti jelleg kidomborítása, de ösztönösen is jó arányú, hangsúlyos lett, annak ellenére, hogy ez nem célja a szervezőknek.
Nagyon jó a művészeti eseményekhez kapcsolódó egyéb kínálat. Gondolok itt például a várban működő helyi termelők és iparművészek, keramikusok termékeit árusító üzletre. Ezek meglétét érdemes lenne jobban megjeleníteni, esetleg beépíteni a programba.
Szakmai találkozók
A kérdés nem releváns
Életminőség javító programok
A kérdés nem releváns.
Társadalmi beilleszkedés
Sok az ingyenes program, mely lehetőséget ad anyagi helyzettől függetlenül mindenkinek a közös kikapcsolódásra. A gyerekeknek szóló előadásokra a jegyárak kedvezőbbek.
Környezettudatosság
Örvendetes, hogy környezetkímélő papírt használnak. A teljes rendezés során megfigyelhető a környezet nagyon tudatos kezelése. Erre utal a kapott elismerés is. Nem okoznak semmilyen környezeti kárt, és a büfék körül gondos a szemétgyűjtés, igaz nem szelektíven.
Próbálkoznak, de még nem foglalkoztak kellő elmélyültséggel ezzel a kérdéssel. Az iroda környezettudatos címe a közönség számára nem érzékelhető, de lehetne az.
Épített örökség
Példamutató magának a várnak a kihasználása, az idei bemutató is maximálisan élt az épített környezet adta lehetőségekkel. Az írott mű és a vár adta lehetőségek, hangulatok találkozása segítette az előadás gazdagabb megjelenítését. Jó az a törekvés is, hogy a vár minél több helyszínén jelenjenek meg önálló, vagy kiegészítő programokkal – pl. lovagterem, folyosók, vagy például a Fesztivál Bora sátor. A programok a város legszebb helyszínein, főleg a várban zajlanak. A várudvar színházi szempontból jól használható, a nézőtér és a színpad kialakítása jó. A speciális helyszínek, mint az általános iskola sportcsarnoka a Fédra fitneszhez igazi telitalálat.
Kőszeg történeti értékeinek maximális felhasználása, bemutatása a fesztivál alapkoncepciója, maga a színház is a vár udvarán jelenik meg. Az elmúlt években és az ideiben is egyre több új helyszínt sikerült bevonni az események megrendezésébe, és ebben rejlenek még további lehetőségek is Pl. hangversenyek – templomok. Bátrabban lehetne élni a város és maga a vár ünnepi díszbe öltöztetésével is.
Hely szelleme
A színház szomszédságában kifejezetten helyi árukat áruló bolt tart nyitva az előadás alatt. Külön fáklyákkal megvilágított ösvény vezet a bolthoz. Nagyon hangulatos és a bolt színvonala kimagasló. A fesztivál büféjében a fesztivál bora kapható, ami szintén helyi termesztésű. A fesztivál helyszínei, az itt megjelenő épített műemléki környezet, illetve az általa megjelenített történelmi hagyományok erőteljesen meghatározzák a programokat. Ezek a hagyományok, kőszegi események lépten-nyomon áttűnnek az előadott műveken. Ezek a hagyományok mindenütt jelen vannak a történelmi városmagban, függetlenül a fesztivál eseményeitől, és ezek ápolása, megjelenítése igen tudatos. Erre az adottságra rendszeresen építenek a produkciók, az idén például az Utcaszínház, de tetten érhető ez a hatás A Makrancos hölgy előadásánál is. A fesztivál alatt a vásárolható emléktárgyaknál is megfigyelhettük ezt a törekvést (Naturbolt).
Érdekes lenne – direkt formában – rendszeresen megjeleníteni a török kori és a késő középkori városi polgári hagyományokat is.
Környező települések bevonása
Például ingyenes belépést biztosít a jeggyel rendelkezőknek egy környéken található kalandparkba Gyöngyösfalun: napközben kirándulásokat szerveznek a helyi és a környék nevezetességeinek bemutatására. Szombathelyről különbusz járat van, hogy el tudjanak jutni az érdeklődők az előadásokra.
A fesztiválszervezők törekvése nem a kimozdítás, hanem a bevonzás és azt elég jól csinálják.
Településfejlesztés
A fesztivál azzal, hogy hasznosan használja a várudvart, és turizmust épít a műemlék terekre, nemcsak saját egyediségét alapozza meg, de biztosítja ezeknek az épületeknek a folyamatos, gondos karbantartást, felújítást. Mindezt alázattal, az adottságokat kihasználva teszi.
A Naturbolt megközelítésekor csodálatos "várkert" bontakozik ki, érdemes lenne ezt az ötletet továbbgondolni, természetesen egyeztetve a lehetőségekkel és műemléki korlátokkal, a külső várudvar, és a vár közvetlen környezete tekintetében is.
Hangulat
A színészek előadás után a büfében találkozhatnak a nézőkkel és napközben is a városban szívesen beszélgetnek a helyiekkel. Benedek Miklós például egy hétre leköltözött és minden nap külön "fogadóórát" tartott. Kőszeg utcái, a becsületkasszával üzemelő gyümölcsárusítás, a vár és környékének rendezettsége, bár ez nem a rendezvény közvetlen érdeme, sokat tettek a szép emlékekért. Az emberek igazi élményként élték meg a programokat. Érződött az öröm a beszélgetésekből, egymás üdvözléséből, a szabadtér ellenére is ünnepi öltözékből. Az előadás nagyon jó volt: közönségbarát, a szünetben kézzelfogható volt a jó hangulat, a büfében, a Fesztivál Bora sátránál igen jó beszélgetés alakult ki. A szervezők több kezdeményezése is arra irányult, hogy a látogatók érezzék, értük van a fesztivál, és az itt lakók is magukénak tudják az eseményeket. Pl. főpróba, Fesztivál Bora stb.
A város elfogadta, magáénak érzi a fesztivált. Érdemes lenne keresni azokat az eszközöket, melyek tovább erősítik, mélyítik azt az érzést, például beleszólás a program kialakításába, vagy a közönségnek szóló apróbb, játékos elismerések. Mivel a programsorozat inkább nyári színház mint fesztivál, időben és műfajilag is elég terjedelmes, nem igazán tud kialakulni fesztiválhangulat, inkább egyes esték adnak színházi vagy koncertélményt. Nem igazán baj ez, de ha intenzívebb élményt szeretnének a szervezők nyújtani (de nem szeretnének) próbálhatnának egy napra több, akár az esti előadáshoz tematikusan kapcsolódó programot szervezni. Leginkább az Utcaszínházas hétvége sűrítésében látok lehetőséget erre. Egész nyáron nyitva tartó, az előző fesztiválok életképeit bemutató fotókiállítással be lehetne mutatni a vár és a belvárosi helyszínek nyújtotta hangulatot.
Infrastruktúra, szolgáltatások
A vár falai között több büfé is található, egy borozónak kinevezett helyiségben ülve is lehet fogyasztani a történelmi falak között. WC megfelelő számban és minőségben áll rendelkezésre. Külön bolt is nyitva tart az előadás ideje alatt, helyi termékeket árul. A fesztivál mellett működő szolgáltatások megfelelőek, természetesen itt figyelembe kell venni a történelmi környezetet, illetve adottságokat. Kezdve a közönség fogadásától, a szünetekben történő kiszolgálásától, az előadás zárásáig minden megfelelően zajlott. Itt figyelembe kell venni azt is, hogy egy jelentős idegenforgalommal rendelkező város, mely maga is felkészült a vendégek fogadására. Példamutató a helyi emléktárgy kínálat, és a vendégek fogadása még a piacon is. Az egyébként is korrekt ülőhelyekre külön párnákat osztanak.
Meg kell tartani a vendégszerető, jó hangulatot erősítő kiszolgálást.
Helyszíni tájékoztatás
Az események többsége a várban zajlik, a tájékoztatást itt is segítik az állandó eligazítások. Jól egészítik ezt ki az eseményeket hirdető plakátok, és egyéb tájékoztatók. Külön kell szólni a munkatársak kedves és precíz közreműködéséről az események alatt. Jó, hogy az itt működő múzeum teremőrei, a pénztár dolgozói is megfelelő felkészültséggel igazítják el az érdeklődőket. A német nyelv szinte anyanyelv itt.
Ennek ellenére jó lenne a műsorfüzetben vagy más módon egy vázlatos térkép közreadása a főbb helyszínekről.
Technikai adottságok, színvonal
A nézőtér és a színpad kialakítása, illesztése a történelmi környezethez. Külön öröm, hogy a fény- és hangtechnika csak igen diszkréten jelenik meg, nem uralja el a gyönyörű várudvart. A személyzet jól felkészült és a nagy érdeklődésre számot tartó előadásoknál szinte elkerülhetetlen problémákat is gyorsan, szolgálatkészen intézte. A fény- és hangtechnika nem hagy kívánni valót maga után.
A székek lehetnének kényelmesebbek. Egy lépcsőt tehetnének a színpad elé, hogy a talajszinten lévő öltözőajtóhoz ne kelljen az éppen nem szereplő fellépőknek fel-le ugrálni a színpadról műsor közben.
Summázat
Művészeti életünkbe beleágyazódó, a kor kérdéseivel, kihívásaival lépést tartó fesztivál. Nagyon fontos, hogy a helyiek együttműködjenek a fesztivál szervezésében. Ez itt kiemelkedően látszik, miután a szervező intézmény önkormányzati fenntartású. Jól kihasználják az összes ebben rejlő lehetőséget minden területen. A programok kínálatánál esetleg nem is szorosan a fesztiválhoz tartozó programok is ide kapcsolódnak, hiszen a szervezés egy kézben van. A marketing terén is nagyon jól élnek az önkormányzati intézmény egyéb lehetőségeivel. Látszik a honlapon is, hogy ez nem a fesztiválé, hanem az egész városé. Erényei a kőszegiség, a jó, többféle igényt figyelembevevő, de az alapkoncepciót nem felrúgó programszerkezet, a megfelelő tájékoztatás és mind e mellett az események kidolgozottsága. Külön ki kell emelni az előadásokat jellemző rendkívüli baráti, személyes hangvételt, hangulatot. Az ide látogató gyakran érezhette úgy, hogy azt az estét az ő kedvére, örömére rendezték.
Probléma, mint általában a szabadtéri színházaknál, hogy az idény egésze nem feltétlenül tekinthető a klasszikus értelemben fesztiválnak. Sok egy fesztiváltól elvárható igénynek nem tud megfelelni. A szervezők és a megrendelők szándéka elsősorban a lehető legtöbb estére igényes és vonzó programot adó sorozat összeállítása volt. Ami a kisváros nem túl magas, de a lakosság számához mérten mégis jelentős szálláshelyek, éttermi kapacitások lehető legjobb kihasználását segítheti. Nem céljuk az intenzív, néhány napra koncentráló fesztivál élmény, sem anyagilag, sem humán erőforrásaikat tekintve nem tudnak, és nem is akarnak egy zsúfolt programú rendezvényt összeállítani, csökkentve ezzel a programnapok számát.
Minősítők
Borsa Kata, Futár Veronika, Perjéssy Barnabás

KŐSZEGI SZÜRET
Szöveges minősítői értékelés

Egyediség, koncepció
A város két legrégebbi tradíciójára, az 1866 óta működő kőszegi fúvósokhoz kötődő kulturális és civil kurázsira, valamint az l740 óta vezetett szőlő jövésének könyvéhez társuló több évszázados, a borkultúra megőrzésére és ápolására építő fesztivál egyedisége és folyamatos megújulása abból táplálkozik, hogy a nyilvánvalóan közös érdek hatalmas összefogást generál Kőszegen. A rendszerváltás óta szinte folyamatosan anyagi gondokkal küzdő önkormányzat ipar és egyéb gazdasági erő híján, a kulturális turizmusban és a színvonalas vendéglátásban talált kitörési lehetőséget. Részben a megélhetési kényszer, no meg a szerény költségvetés is arra késztette a városlakókat, vállalkozókat, szolgáltatókat és szervezőket egyaránt, hogy kreativitásukkal - saját érdekükben - valóban vendégmarasztalóvá, látványossá, fejlesszék fesztiváljukat.
Bár mindig van egy-egy új elem a programokban, de egy hosszú távú koncepcionális tervben meg lehetne fogalmazni, hogy egy-egy évben melyik témakörre fókuszálnának. Bőven lehet válogatni, hiszen, a - fúvós zene, a borkultúra, a kézműves vásár vagy a vendéglátás már önmagában is sokoldalú lehetőséget kínál.

Programszerkezet
A program ízléssel és mértéktartóan képviseli a szüreti mulatságra való igény kielégítését, valamint a borhoz, szürethez kapcsolódó szakmai és látvány elemeket. A fúvószenekari találkozó résztvevői egy-egy étteremben vendégként s egyben vendéglátóként,- mint a jó ebédhez szól a nóta program közreműködői - jelentősen hozzájárulnak a különleges vendéglátáshoz.
A fesztivál tematikájában növelhető lenne azoknak az elsősorban nem nagy költséggel járó programelemeknek a száma melyeknek a hívószava a szervezők által is megfogalmazott "vígasság " . Megvalósítható lenne például egy "teli puttony cipelő verseny" melyen Kőszeg testvérvárosaiból, iskoláiból meghívott, vagy önként jelentkező fiatalok vennének részt.
A fesztiválsátor programja minimális minőségi engedményekkel kielégíti a fúvószenét nem kedvelők igényét is.
Előadók, közreműködők
A borverseny hitelességét mutatja, hogy a jegyző jelenlétében a szőlősgazdák pincéjében történik a mintavétel, garantálva azt, hogy saját terméssel versenyeznek. A fellépő profi és amatőr művészek egyenletes és nívós, a koncepcióhoz igazodó mércét képviseltek. A fúvósok színes és változatos megjelenésükkel, színvonalas produkcióikkal jól megalapozták a fesztiváli hangulatot. Amatőr, de rangos zenei kultúrát képviselő zenekarokat hívtak meg.
Bár a kézműves és kirakodóvásár kínálatában nem volt ízléstelen, növelhető lenne a borkultúrához köthető termékek köre, csökkenthető a cukorkások és vattacukrosok száma. Megfontolandó az is hogy a sátrak szüreti feldíszítése követelmény legyen az árusok felé az egységesebb megjelenés érdekében. Különösen azért, mert a helyi éttermek, borozók, szállodák és egyéb szolgáltatók szinte kivétel nélkül szüreti ünneplőt öltenek.

Újkeresés
Egészséges arányban, a tapasztalatok eredményeként és a lehetőségek függvényében bővül új programokkal a fesztivál. Pl. pár éve van Borkirálynő választás, aki egy évig képviseli a címet a rendezvényeken. Miután alapvetően tradíciókra épül az esemény, nem gondolom, hogy az újraértelmezés lényeges eleme lenne a koncepciónak.
Új elemként elképzelhető egy tematikus sorozatot: Pl. A bor, a szőlő-és szőlőművelés a művészetekben./az irodalomban, a képzőművészetben, a zenében,a népművészetben, iparművészetben /. Ez lehet kiállítás, például a szőlő, mint az egyik legrégebbi díszítőelem a népművészetben és iparművészetben /fazekasok, üvegművészek, szövők, hímzők,kádárok stb. munkáin keresztül /.
Nemzetközi nyitottság
Az osztrák és szlovák zenekarok jelenléte nem egy alkalmi fellépési lehetőséget jelent, hanem több évtizedes szakmai együttműködést és szoros emberi kapcsolatokat tükröz. A határ menti kiterjedt kapcsolatrendszer példaértékű. Mindez a természeti értékek közös védelmén túl számos területen tetten érhető.
Lehetne próbálkozni pl. Kőszeg testvérvárosaiból vagy a határ menti osztrák és szlovák településekről is kézművesek mesterek, népművészek meghívásával.
Magyar nemzeti értékek
A magyar szőlő és borkultúra legjobb hagyományainak ápolása, a barátságos magyaros vendéglátás.
Két évenként egy-egy magyar történelmi borvidék reprezentánsának, vagy pl. az év borászának meghívása talán nem lenne túl költséges, de növelné a fesztivál rangját.
Kommunikáció
A szórólap, a kis - és óriás plakát, a molinó grafikusan és találó színválasztásával, valamint a könnyen és praktikusan követhető programokkal, nagyon jó színvonalon, figyelemfelkeltően tükrözi az eseményt. A nem egyforma, de egységes képi és színvilág, megnyerő arculattal kínálja a fesztivált.
Az önálló honlap kialakítása fontos lenne, csakúgy, mint a rendezvény egyes helyszíneinek megjelentetése a belvárosról szóló már meglévő térkép segítségével, valamint a Nemzetközi Fúvószenekari Találkozó résztvevőinek nevét is mindenképpen fel kellene tüntetni a szórólapokon és plakátokon!

Szakmai találkozók
A zenekarok és a testvérvárosi egyesület szervezésén túl, a fehér asztal melletti "workshopok" voltak a legeredményesebbek.
Az önértékelésben szereplő Testvérvárosi Egyesületek Konferenciája a fiatalok szerephez juttatásával értékes eleme a programnak.
Elegendő, hogy a fesztivál idején két szakmai program valósul meg. A befejezés utáni önértékelés viszont a következő év programjának, első és legfontosabb eleme kell, hogy legyen!


Életminőség javító programok
Ezen a téren vannak még kiaknázatlan lehetőségek.

Társadalmi beilleszkedés
A szüreti felvonuláson helyet kaptak a kőszegi SOS falu fiataljai, valamint a nézőtéren, a központi lelátónál kaptak helyet a tolókocsis mozgáskorlátozottak. A Gyórói Fogyatékosok Intézetének kézműves sátrában jó minőségű, ízléses és olcsó munkákat lehetett vásárolni.

Környezettudatosság
A hatalmas tömeg ellenére, a programok végén éjszaka sem volt szemetes a város!
Talán az újrahasznosított és lebomló csomagolóanyagok népszerűsítésének, árusításának felvállalása is illene a fesztivál koncepciójába.

Épített örökség
A programok mindegyike az elbűvölő történelmi belvárosban zajlik. A különböző helyszíneket a kézművesek utcája köti össze, szinte végigvezetve a látogatót a kiemelkedő építészeti látnivalók előtt. Példaértékűen hasznosítja a történelmi belvárost, és a vár egy részét.
Hely szelleme
A fesztivál koncepciója szinte minden olyan lehetőséget kihasznál, amit Kőszeg történelmi és kulturális tradíciója megőrzött, legyen az gasztronómiai, szellemi vagy épített kulturális örökség. Egy, a programok között nem szereplő, de egyedülálló különlegesség sokat elárul a kőszegi hagyományok, a bizalom jelentőségéről: ez, az úgynevezett "becsületkassza", mely évszázadok óta működik. A fesztivál olyan színfoltja volt ez, az ősz összes termését, főleg szőlőt kínáló hagyomány, amivel sehol a világon nem lehet találkozni.
A helyi gasztronómiai jellegzetességek és egyéb kézműves termékek megkülönböztető jelzése vagy erőteljesebb reklámja ösztönzőbb lenne a vásárlók számára.
A programkínálatba jobban be kellene vonni a Vár belső udvarát, tereit. Ehhez igazítva korhű produkciókat illeszteni a szüret és a borászat most megidézett kőszegi szokásaihoz.
Környező települések bevonása
Az önértékelésben a szervezők nem említik, de a fúvószenekarokat tájoltatják. Jártam egy olyan csárdában, /Kőszegen kívül/ ahol már nem volt szabad ülőhely a szlovákiai zene- karnak köszönhetően.
Lehetőségként kínálkozik az osztrák területeket is érintő tanösvények látogatásának megszervezése.
Településfejlesztés
Miután nem kevés kőszegi polgár megélhetése és az önkormányzat bevétele is függ a kulturális rendezvények és turizmus által generált közvetlen és közvetett bevételektől, a pályázati lehetőségeket is kihasználva, sokat tesznek azért, hogy vonzerejük növekedjék.
A történelmi belváros elhalaszthatatlan felújítására a figyelmet elsősorban a tömegeket vonzó Szüreti Fesztivál irányította.
Egy kicsit több figyelmet kellene fordítani az üresen álló házakra és üzletekre, hogy ne rontsanak az egyébként csodálatos városképen.

Hangulat
A fesztivál egy igazi népünnepély, ahol a vendég és vendéglátó egyaránt a közösségi élmény részese lehet. Az egész város egy jó értelemben vett "fesztiválkocsma", ahol az éjszaka folyamán mégsem találkoztam részeg emberekkel. A teljes belváros nyüzsgő fesztiválhangulatot sugárzott. A fúvószenekarok a fesztivál több pontján adtak koncertet egymással párhuzamosan. A szombat délutáni két órás szüreti felvonulás hangulatkeltésnek is kiváló volt, a hozzá kapcsolódó magyar és német nyelvű konferálás pedig részletes, és minden tekintetben élményadó volt.
Egy-két hangulatcsináló vagy karakteres jelmezes lehet, hogy fokozná a jó hangulatot, de nekem nem volt hiányérzetem.

Helyszíni tájékoztatás
A programok helyszínein, sok üzlet és vendéglátóhely kirakatában, az állomáson, a fogadóban és a várban is eligazítottak a plakátok, a Tourinform irodában fénymásoltak programot miután elfogyott. A vár udvarában, egy udvarias fiatalember látván, hogy a kirakott reklámok között keresgélek, megkérdezte, miben segíthet. Plakátot kértem és kaptam. A tájékoztatás két nyelven, változatos formában jelen volt.
Hostessekkel nem találkoztam, de az is lehet, hogy nem rendelkeztek olyan könnyen észrevehető jelzéssel, vagy valamilyen kitűzővel, ami felhívta volna rájuk a figyelmet.

Infrastruktúra, szolgáltatások
A legforgalmasabb helyszíneken több plakát is jelezte a WC és a parkoló helyét. Igazi figyelmesség volt a szervezők részéről, hogy a lezárt Jurisics téren lakók, valamint a kézműves vásáron résztvevő árusok részére külön zárt parkolót biztosítottak.
A rendezvény területén több mint tíz étterem tartott nyitva többnyire terasz üzemeltetésével, egyedi kínálattal. A fesztiválsátor alatt pedig igényes kitelepedős vendéglátóhely fogadta a fesztivál résztvevőit. Az infrastruktúra többi része is kifogástalan volt.

Technikai adottságok, színvonal
A hatalmas Fő téren a hangosítás kifogástalan volt. Ugyanígy a Károly Róbert téri rendezvénysátor hangosítása és világítása. A színpad mérete megfelelő, a nézők számára biztosított asztalok, padok száma a nagy tömeg ellenére is elegendő.
A hangtechnika hangminősége igényes, a zenéhez értő, jó hallással rendelkező technikussal találkoztam.
A Fő téri színpad talán lehetne nagyobb, mert a nagy létszámú zenekarok számára nem elégséges.

Summázat
Fontos jelzés a fesztivál elfogadottságáról, hogy Kőszeg összes szálláshelye foglalt volt,
• hogy megkétszereződött a város lélekszáma a fesztivál ideje alatt,
• hogy a rengeteg osztrák turista jelentős hányada visszatérő vendég,
• hogy a helyi vállalkozók, köztük a szállásommal szemközti étterem tulajdonosa saját költségére hívott zenekart /Racka Jam / a még jobb hangulat kedvéért,
• hogy nem találkoztam türelmetlenséggel, de igen udvarias, segítőkész emberekkel, mint például azzal a buszvezetővel, aki, miután lekéstem az állomásra menő járatot, rögtön felajánlotta, hogy most járt le a műszakja, megy haza az állomás felé elkerül. Így aztán különjárattal elértem a vonatomat.
• Végül még egy örömteli tapasztalat. A fesztivál műsorközlőjeként és levezetőjeként is közreműködő Művelődési Központ igazgatója olyan közvetlen természetességgel, elegáns mértéktartó humorral, csipetnyi iróniával vezényelte le a programokat, amire csak az képes, aki szívével és eszével is gazdája a rendezvénynek.
Önkormányzati fenntartású művelődési központ, viszonylag kevés pénzből, összességében szenzációs fesztivált működtet évek óta.

Minősítők neve: Tóth Nándorné, Csasztvan András

  • Magyar
  • English
  • Deutsch
2000-2021 © Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház
Adatkezelési tájékoztató | Impresszum
A honlap fejlesztése az Európai Unió támogatásával valósult meg „A kőszegi történelmi belváros rehabilitációja és funkcióbővítő megújítása – NYDOP-3.1.1/A-2F-2009-0003” projekt részeként.