Hamarosan megjelenik a TÉMA plusz

A TÉMA (Történelmi és Művészeti Antológia) korábbi kötetei 1996-ban, 1998-ban és 2000-be kerültek a boltokba. Március 31-én jelenik meg a sorozat negyedik része.

A TÉMA plusz című könyv a korábbiak anyagából merít, és kiegészül új írásokkal is. A szerkesztő, Tóthárpád Ferenc ajánló sorai között ez olvasható: "A TÉMA Plusz is bizonyítja a harmadik kötet üzenetét: "Nem a szavak, a tettek igazolnak!". Hálás szívvel köszönöm a sok segítséget, különösen azoknak a kitűnő kőszegieknek (akár e városban születtek, akár nem), akik félretéve minden mást, összefogtak a TÉMA érdekében!

Az 1998-as kötet mottója szerint "Nem a falak, hitünk védi a várost"! A hitünk, ami néha szükségszerű kompromisszumokkal, alakítja a humánum vezérelte életet. A szerkesztő, amikor útjára bocsátja a közös munka eredményét erre a hitre épít, és persze a józan észre, ami ugyancsak nélkülözhetetlen egy ilyen kisváros mindennapjaiban is.

Abban a reményben ajánlom Kedves Olvasóink figyelmébe a TÉMA Plusz válogatását, hogy hasznos és érdekes időtöltésben lesz része mindazoknak, akik fellapozzák e könyvet, s egyben sikerül felébresztenünk azt az érdeklődést, amely nyomán – ha még eddig nem tették volna – tovább kutatnak a már megjelent "kőszegi könyvek" széles kínálata közt!

  • Magyar
  • English
  • Deutsch
2000-2021 © Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház
Adatkezelési tájékoztató | Impresszum
A honlap fejlesztése az Európai Unió támogatásával valósult meg „A kőszegi történelmi belváros rehabilitációja és funkcióbővítő megújítása – NYDOP-3.1.1/A-2F-2009-0003” projekt részeként.