Kőszegi síugrók sikeres szereplése Murauban!

Molnár László vezetésével 8 versenyző indult a szombati napon megrendezett steirmarki síugró bajnokság soron következő helyszínén, Murauban. A hosszú nyári szünet után igazi őszies időjárás fogadta csapatunkat, hűvös idő és sok eső várt ránk.

Kőszegi síugrók sikeres szereplése Murauban!
Molnár László vezetésével 8 versenyző indult a szombati napon megrendezett steirmarki síugró bajnokság soron következő helyszínén, Murauban.
A hosszú nyári szünet után igazi őszies időjárás fogadta csapatunkat, hűvös idő és sok eső várt ránk.
Szombaton reggel szabad edzésen vehettek részt a sportolók, majd 11.00 órakor kezdődött a verseny.
Elsőként a K-15 méteres sáncon a gyermek I. és II-es kategória majd ezt követően a K-35-ös sáncon a serdülő I. és II-es kategória ugrásait nézhettük meg.
Kőszegi síugrók minden kategóriában indítottak versenyzőt. Fontosnak tartjuk, hogy a bajnokságban szerepeljenek versenyzőink, hiszen itt tudjuk figyelemmel kisérni, hogy milyen írányba halad fejlődésük az osztrák sporttársakhoz képest!
Nyári versenysorozatban részt veszünk az északi összetet versenyben is, ami síugrás majd terepfutást foglal magába. A versenyzők a síugrásban megszerzett pontjaik, eredményeik alapján időhátrányból indulnak és a korosztályuknak megfelelő nehézségű és távú terepfutó versenyen teljesítenek.
Eredményeink:
Kategória: Név: Szül.év: Síugrás helyezés: Északi összetett helyezés:
Gyermek I. Kelemen Dávid 2004. 3. 2.
Gyermek II. Molnár Flórián 2002. 5. 3.
Serdülő I. Molnár Kristóf 2000. 1. 2.
Reymeyer Tamás 2000. 9. 3.
Molnár Flórián 2002. 11. ---
Haiszán Bálint 2001. 12. 9.
Serdülő II. Kelemen Péter 1999. 10. 6.
Serdülő Leány Vörös Virág 1999. 2. 1.
Pusztai Dóra 1999. 7. 5.

A bajnokságban lezajlott 2 versenyt követően kiemelném, hogy Molnár Kristóf a serdülő I-es kategóriában induló 31 versenyző közt, vezeti a ranglistát!

Molnár László
KSK/Síugró szakosztály
Technikai vezető

  • Magyar
  • English
  • Deutsch
2000-2021 © Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház
Adatkezelési tájékoztató | Impresszum
A honlap fejlesztése az Európai Unió támogatásával valósult meg „A kőszegi történelmi belváros rehabilitációja és funkcióbővítő megújítása – NYDOP-3.1.1/A-2F-2009-0003” projekt részeként.