Különdíj és éremeső

A Magyar Látványtánc Sportszövetség hétvégi versenyéről különdíjjal és érmekkel érkezett haza a Dance Jam tánccsoport. Az Őszi Kupán a tavalyi versenyszámok mellett két új koreográfiát is bemutattak a Dance Jam táncosai.

Különdíj és éremeső

A Magyar Látványtánc Sportszövetség hétvégi versenyéről különdíjjal és érmekkel érkezett haza a Dance Jam tánccsoport.
Az Őszi Kupán a tavalyi versenyszámok mellett két új koreográfiát is bemutattak a Dance Jam táncosai. Az ifjúsági kategóriában versenyző lányok ugyan fél ponttal lecsúsztak az első helyről, de a különdíjat mégis ők kapták az „Egy érzés, egy vágy, egy gondolat” című érdekes és különleges koreográfiájukért.
Az „Arcok” produkció az egyéves munka eredményeként egy összeérett, látványos szám lett, így valóban kiérdemelték az arany minősítést a középiskolások. Ezzel bizonyították, hogy érdemesek voltak Kőszeg város kitüntetésére.
A duó-trió kategóriában most is, mint az előző versenyeken, több párosuk is egymás ellen versengett. A dobogó legfelső fokára a Csuka Ivett, Lantos Cintia, Pavlis Viktória alkotta trió állhatott, míg a 2. helyet a Kovács Gréta, Kovács Vivien páros szerezte meg. A „Barátnők” Szárnyas Tamara és Tóth Veronika előadásában a 4. helyen végzett.
A junior korcsoportban első lett a „Köteles” koreográfia is, míg a gyerekek korosztályában ezüst minősítéssel térhettek haza a legfiatalabbak.
A most következő két hónapban ismét az edzéseké, tréningeké lesz a főszerep. A mostani verseny is bebizonyította, hogy eredményeket csak komoly felkészüléssel, munkával lehet elérni. Februárban újra elkezdődik a válogatók, versenyek sorozata, de addig is a különböző rendezvényeket, bálokat színesítik majd a táncosok fellépéseikkel.

  • Magyar
  • English
  • Deutsch
2000-2021 © Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház
Adatkezelési tájékoztató | Impresszum
A honlap fejlesztése az Európai Unió támogatásával valósult meg „A kőszegi történelmi belváros rehabilitációja és funkcióbővítő megújítása – NYDOP-3.1.1/A-2F-2009-0003” projekt részeként.