Madárvilág versben, képben

Az alábbiakban Balogh Ödön Veszprémi Naplóban megjelent cikkét idézzük, a Kútkávára magot teszek című könyvről, mely Tóthárpád Ferenc verseit tartalmazza. "Nagy öröm minden gyermek számára, ha a könyv lapjára madár száll, elénekli a maga dalát."

Klikkeljen!
A Kútkávára magot teszek című képes-verses könyv, melyet a Kairosz Kiadó tavaly jelentetett meg, ötvenöt madarat "fészkeltet" meg, illetve szólaltat meg.
Madárhangon? Gyerekhangon? Mindkettőn, hiszen Tóth-árpád Ferenc hol a madárcsicsergést, hol a róla szóló gyerekmondókát foglalta versbe. És minden egyes madártrilla mellé könyvlapra száll sirály, cinege, bíbic, páva, gólya, flamingó, mind az ötvenöt, melyet Pápai Éva festőművész elevenít meg akvarelljein.
A szerzőpárosnak nem ez az első madárröpte, 2003-ban megjelent a Madárszárnyon című könyvecske, mely tizenhat madarat láttat-szólaltat. Mindkét könyv a madárszépség csodáját sugallja. Látványát Pápai Éva (Veszprémben élő festőművész) az akvarell könnyed, eleven, természetes színvilágával jeleníti meg, amint az egyes madarak fészkükön vagy faágakon ülnek, magukban és párjukkal figyelnek, beszélgetnek. A madarak az akvarelleken valósággal élnek, mozdulatukban és tekintetükben látni örökös éberségüket, az önvédelem természetes mozzanatát. Szín, mozzanat, lelkület valamennyi.
Tóthárpád Ferenc versei hol madárhangon szólalnak meg, hol a gyermekszáj mondókája szerint. A természetes hangú, népéletben megőrzött, egyszerű mondókákban felsejlik a madárélet megannyi mozzanata. A versritmus mintha gyermekszív dobbanása lenne.
Kútkávára magot teszek - ígéri a könyvcím. Nos, a szerzőpáros olyan "magot" tesz a könyvlapokra, melyek ismeretet és szeretetet hajtanak a gyermeklélek "káváján". A könyv előszavában - a madárvilág szépségeinek megismerése mellett - éppen ezt hangoztatja Schmidt Egon, midőn arra figyelmez: "A madarak számos faja szerte a világon súlyosan veszélyeztetett. (...) Sok egyéb mellett az írott szó - legyen az próza vagy versek gyűjteménye - is segíthet abban, hogy minél többen figyeljenek oda a már ezer sebből vérző, de még mindig élő, lüktető természetre, és azon belül a tollas világra, a madarakra."

  • Magyar
  • English
  • Deutsch
2000-2021 © Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház
Adatkezelési tájékoztató | Impresszum
A honlap fejlesztése az Európai Unió támogatásával valósult meg „A kőszegi történelmi belváros rehabilitációja és funkcióbővítő megújítása – NYDOP-3.1.1/A-2F-2009-0003” projekt részeként.