Máriacellben jártunk autós zarándoklaton

„Futva jöttem elibéd…”

Közép-Európa legismertebb Mária-kegyhelye, Máriacell (Mariazell, Ausztria), Kőszegtől négy napi járóföldre fekszik – ezt a tényt legjobban azok a zarándokok ismerik, akik már megtették ezt a négy napos gyalogutat, az utóbbi húsz évben akár több alkalommal is.

„Futva jöttem elibéd…”

Máriacellben jártunk autós zarándoklaton

Közép-Európa legismertebb Mária-kegyhelye, Máriacell (Mariazell, Ausztria), Kőszegtől négy napi járóföldre fekszik – ezt a tényt legjobban azok a zarándokok ismerik, akik már megtették ezt a négy napos gyalogutat, az utóbbi húsz évben akár több alkalommal is. Ők tudnak igazán erről mesélni. László Dániel festőművész, Mária út zarándok is megtette most, aki május 18-án érkezett Kőszegre és május 22-én megérkezett 540 km-es útja végcéljához, a máriacelli Szűzanyához, Magyarország Nagyasszonyához (Magna Domina Hungarorum). Május 23-án hétfőn reggel indultunk utána autóval Kőszegről, hogy a délutáni magyar szentmise keretében köszöntsük Dánielt és hálát adjunk útja sikeréért. Az autóút mindössze három óra volt… Ezúton is köszönjük Éliás atyának a lelki élményt és a biztonságos autóutat is.
Megérkezve a Korda Zarándokszállásra nagy volt az öröm, meglepetésre egy kiadós tésztaebéddel vártak bennünket és élénk beszélgetésbe merültünk a többi magyar zarándokkal. Ez a beszélgetés egyben hasznos tapasztalatcserének is bizonyult. A bazilikába már együtt mentünk fel, jelképesen így megtéve az utolsó métereket a zarándokúton.
A szentmisét Éliás atya mutatta be a bazilika középső főoltáránál, a Mária kegyszobor előtt. Beszédében kitért azokra a lelki törekvésekre, amelyek a zarándokúthoz kapcsolódnak, de arra is, hogy a testi gyötrelmeken túl a gonosz lélek kísértésével is meg kell küzdenünk utunk során. A küzdelem sohasem hiábavaló. Ezután Dániel tett tanúságot útjának céljáról, amely utat Budapesttől Máriacellig gyalog, egyedül tett meg a Mária úton (www.mariaut.hu), és ehhez az úthoz kapcsolódó felajánlásáról. Az ő útja az idei Mindszenty Zarándoklat része volt, így többek között hazánkért, országunkért ajánlotta fel. A négytagú kőszegi csapat a misén együtt vett részt a három-háromtagú budapesti és szombathelyi zarándokcsoporttal, valamint néhány ott lévő magyar és más nemzetiségű hívővel. A mise énekeit Weiglné Zsuzsa (hétszeres máriacelli zarándok) állította össze, így együtt énekeltük: Futva jöttem elibéd, szentélyedbe, Isten…; Nyújtsd ki mennyből ó szent Anyánk, kezedet…; Boldogasszony, Anyánk, régi, nagy Pátrónánk…; Isten, hazánkért térdelünk elődbe…; Himnusz. Megható pillanatokat éltünk át.
A kegytemplomból kilépve csodás napsütésben fürdött a kis város a magas hegycsúcsok ölelésében és ez a tündöklő, sziporkázó érzés, ami ott elfogott minket, még sokáig megmarad bennünk, akik szerencsések voltunk ott lenni ezen a napon.

dr. Ferentzi Mónika

  • Magyar
  • English
  • Deutsch
2000-2021 © Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház
Adatkezelési tájékoztató | Impresszum
A honlap fejlesztése az Európai Unió támogatásával valósult meg „A kőszegi történelmi belváros rehabilitációja és funkcióbővítő megújítása – NYDOP-3.1.1/A-2F-2009-0003” projekt részeként.