Márton-napi újbor köszöntő

Pénteken került sor a hagyományos Márton-napi újbor köszöntőre a vár JUK-ában. A megjelenteket Tóth Sándor a Borbarátok Egyesülete elnöke köszöntötte, majd Dr. Bariska István előadásában hallhattunk Szent Márton életéről egy szórakoztató előadást, majd az Alpensänger kórus előadásában hallhattunk német dalokat és Láng Letícia borkirálynő bordalokat adott elő. A gazdák által behozott borokat Tóth Levente (képünkön) mutatta be az érdeklődőknek, akik jócskán fogyasztottak az új borból. A rendezvény az Írottkő Naturparkért Egyesület, a Művelődési Központ és a Borbarátok Egyesülete együttműködésében jöhetett létre.

  • Magyar
  • English
  • Deutsch
2000-2021 © Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház
Adatkezelési tájékoztató | Impresszum
A honlap fejlesztése az Európai Unió támogatásával valósult meg „A kőszegi történelmi belváros rehabilitációja és funkcióbővítő megújítása – NYDOP-3.1.1/A-2F-2009-0003” projekt részeként.