Mozgalmas chioggiai élet

avagy milyen is egy „átlagos” próbanap?

Lázas készülődés közepette folynak a Chioggiai csetepaté próbái. A tegnapelőtti Fő téri koncert után sem pihent meg a csapat, a hétfő délelőtti próbát pedig különleges program, Némedi Árpád (az elődásbeli Görög) esküvője követte. Mialatt a többiek Kőszegen, Cselényi Nóra jelmeztervező Hatvani Mónika asszisztensével Szombathelyet járta különféle kiegészítőkért, cipőkért. Megérkezett Szőke Júlia is, aki a ruhák karbantartásáért felelős – ő pl. d.e. ingeket „antikolt”, vagyis hipermangánban áztattta, hogy kopottnak tűnjenek. Utána nem maradt sok idő a mulatozásra, mert fél hattól Török Tamara, a darab fordítója és Lőkös Ildikó dramaturg Nagy Marival, Szilágyi Csengével és Epres Attilával találkozott, hogy összeolvassák a hat órakor kezdődő könyvbemutató szemelvényeit. Az Alexandra könyvesboltban nem csak az előadásról, hanem Török Tamara nemrég megjelent könyvéről, a Goldoni és Velence kapcsán beszélgettek. Ezzel párhuzamosan a zenekar már készítette föl magát az esti próbára, amibe nemsokára a színészek is bekapcsolódtak és megkezdődött a komoly jelmezes összpróba, tekintettel arra, hogy pénteken bemutatásra kerül az előadás, de már csütörtökön is közönség előtt, a Köszönet estéje alkalmából!

  • Magyar
  • English
  • Deutsch
2000-2021 © Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház
Adatkezelési tájékoztató | Impresszum
A honlap fejlesztése az Európai Unió támogatásával valósult meg „A kőszegi történelmi belváros rehabilitációja és funkcióbővítő megújítása – NYDOP-3.1.1/A-2F-2009-0003” projekt részeként.