Művészet a táncban – tánc a művészetben

A Dance Jam tánccsoport 2012. június 9-én, szombaton 19 órakor tartja fenti című bemutatóját.

A Dance Jam tánccsoport 2012. június 9-én, szombaton 19 órakor tartja
a „Művészet a táncban – tánc a művészetben” című bemutatóját.

Ahogy a cím jelzi, a táncé lesz ugyan a főszerep (89 táncos lép színpadra), de más művészeti ágak is képviseltetik magukat az előadáson. Lesz rajzkiállítás, ahol a Béri Balog Ádám Általános Iskola volt és jelenlegi tanulóinak munkáit tekinthetik meg. A különböző technikákkal készített alkotások ízelítőt adnak abból, hogy mit is jelent a mozgás, a tánc egy-egy ember számára. A tánccsoportról készült fotók pedig egy más aspektusból közelítik meg ugyanezt a témát. Zenéből, irodalomból sem lesz hiány az est folyamán. A Kőszegi Fúvósok, Csiba Péter harmonikás, Tóth Dániel énekes, Telegdi Kamilla színész, Nagyné Erőss Rozália tanár gondoskodnak arról, hogy a táncról alkotott képünk kiteljesedjen.
Igazi különlegesség lesz az est folyamán, hogy három festőművész – Palcsó Júlia, Bráder Tamás, Vincze László – a színpad fölé kifeszített 2,5x1 méteres képet improvizál.
Várják mindazokat a Brenner-udvarba, akik a művészetekre fogékonyak, és egy könnyed nyár eleji kikapcsolódásra vágynak.

  • Magyar
  • English
  • Deutsch
2000-2021 © Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház
Adatkezelési tájékoztató | Impresszum
A honlap fejlesztése az Európai Unió támogatásával valósult meg „A kőszegi történelmi belváros rehabilitációja és funkcióbővítő megújítása – NYDOP-3.1.1/A-2F-2009-0003” projekt részeként.