Ostrom Opera – Kőszeg 1532

Az első alkalommal meghirdetett, „A jövő kulcsa” című operaíró versenyen nem hirdetett egyedüli győztest a Bartók Plusz Operafesztivál. A fesztivál zárónapi gáláján, a döntőbe jutott három mű részleteinek bemutatását követően Kesselyák Gergely fesztiváligazgató bejelentette: az összesített közönségszavazatok alapján egy szavazatot kapott Németh Norbert-Győri Magda: Hazug Románc című műve; az öttagú zsűri – három tartózkodás mellett – egy-egy szavazatot juttatott Szilágyi Miklós-Horváth György: Ostrom ope-ra – Kőszeg 1532, valamint Girolamo Deraco: Taci! (Hallgass!) című kompozí-ciójának. A szavazategyenlőségre tekintettel a Bartók Plusz Operafesztivál 2013-ban nem hirdetett egyedüli versenygyőztest, az első díjat a három mű szerzői között megosztva adta ki. A nemzetközi operaíró verseny, a jövő népoperáinak és operaszerzőinek keresése 2014-ben tovább folytatódik.
Az Ostrom Opera – Kőszeg 1532. szerzői ezúton is köszönetet mondanak a színvonalas előadásért a művészeknek:
Philippe de Chalendar – karmester, a Miskolci Nemzeti Színház művésze
Eperjesi Erika – a Miskolci Nemzeti Színház művésze Eszter szerepében
Kőrösi András – a Kaposvári Színház művésze, mint Jurisich Miklós
Tóbisz Títusz – a Kassai Magyar Színház művésze, mint Ibrachim nagyvezír
Aczél András – rendező, a Magyar Állami Operaház művésze
Ezen kívül köszönetet mondanak a Miskolci Nemzeti Színház zenekarának, és kórusának, akik emberfeletti munkával tanulták be a többi mű mellett az Ostrom Operát is.

  • Magyar
  • English
  • Deutsch
2000-2021 © Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház
Adatkezelési tájékoztató | Impresszum
A honlap fejlesztése az Európai Unió támogatásával valósult meg „A kőszegi történelmi belváros rehabilitációja és funkcióbővítő megújítása – NYDOP-3.1.1/A-2F-2009-0003” projekt részeként.