A Gödöllői Ottlik Kör és a Városi Múzeum közös szervezésében − az Ottlik-centenáriumi programsorozat lezárásaként − irodalomkedvelők egy csoportja egynapos kiránduláson vett részt május 11-én Ottlik Géza Kossuth-díjas író, műfordító, egykori gödöllői lakos legismertebb regénye, az „Iskola a határon” cselekményeinek híres helyszínén, Kőszegen.

Vendéglátóinkat, a kőszegi Polgári Kaszinó tagjait és Kőszeg Város Önkormányzata képviselőjét ismerősként köszönthettük: 2012-ben, Ottlik Géza születésének 100. évfordulóján, az író életében meghatározó jelentőségű három város, Budapest−Kőszeg−Gödöllő közös, összehangolt programokkal emlékezett a jeles évfordulóra, amelynek keretében kőszegi barátaink tavaly ősszel Gödöllőre, egyebek mellett a gödöllői Ottlik-házba is ellátogattak. A már régóta tervezgetett irodalmi túránknak külön aktualitása is volt, ugyanis két nappal érkezésünk előtt avatták fel Ottlik Géza köztéri mellszobrát Kőszegen. Gödöllő Város Önkormányzata nevében G. Merva Mária, a Városi Múzeum igazgatója, elkötelezett Ottlik-kutató, az irodalmi kört képviselve pedig Dombóvári László, a gödöllői Ottlik-kör elnöke helyezett el koszorút az író szobránál.

A „Nagy 4X100-as” nyomában

Akik legalább nagyvonalakban ismerik Ottlik Géza életútját, tudják, hogy írói, műfordítói munkássága mellet nemzetközi színvonalon művelte a bridzs játékot, és élversenyzői szinten atletizált. Vendéglátóink − a mindenre kiterjedő figyelmes, szívélyes fogadtatás mellett − arra is gondot fordítottak, hogy valóban elbizonytalanodjunk: mi látogattuk meg Ottlik ifjúkorának meghatározó helyszínét, a kőszegi katonai alreál iskolát, vagy Ottlik jött el közénk, ha szimbolikus értelemben is. Szakavatott kalauzaink, Fűzfa Balázs irodalomtörténész és Németh János tanár úr, a kőszegi Polgári Kaszinó elnöke az irodalom és a történettudomány olyan mélységeibe vezetett minket, amire valóban nem számítottunk! Arról is gondoskodtak, hogy fizikai valójában átélhessük az „Iskola a határon” regény egy-egy cselekményét, mondandóját: az ISKOLA parkjában keresgéltük a „szerencsediót” – ami egyszerű halandó számára csupán szerecsendió; a Gyöngyös-patak hídjáról kinyújtott tenyerünk mozdulataival markunkba zárhattuk az 1920-as évek katonai kisiskolásainak olyannyira hiányzó − Ottlik értelmezése szerinti – szabadság-élményét, és lefuthattuk – ki-ki fizikai erőnlétének megfelelő iramban − a híres 100 métert ott, ahol Ottlik tizenévesen edzett a versenyekre. A regény által ismertté vált helyszínek önmagukban talán nem nyújtottak volna többet hétköznapi kulturális élménynél. Ami valódi tartalmat adott kőszegi tartózkodásunknak, az nem más, mint a spirituális találkozás az íróval: aki saját vallomása szerint nem azért írt, mert el akart mondani valamit a világról, hanem azért, hogy megértse azt. Aki érthetővé tette a bajtársiasság manapság alig-alig – vagy tán sohasem? – hallható fogalma mögött rejtőző értékvilágot, amely több a barátságnál, több a szerelemnél. És ha bármelyikünk túlzottan belefeledkezett volna az irodalom szellemiségébe, azt pár perc múlva visszahozta a nyers történelmi valóságba a kőszegi főtér úgynevezett Bécsi-kapujának boltozatába elhelyezett márványtábla szövege, amely a Nyugat-Európát is védelmező, hősi halált halt katonáink áldozatára (is) „köszönetként” kapott trianoni békediktátumra emlékezteti az arra járót.

Három generáció egy buszban: érettségiző diákok, egy igazi „cőger”, és még sokan mások

Kőszeg nem a szomszédban van, ezt tudtuk. Oda-vissza kilenc óra utazás. Valódi kihívás! Hacsak ….! Hacsak nem jön össze egy olyan csoport, amelynek tagjaiból tízen is készülnek felolvasással, saját verssel, élménybeszámolókkal, irodalmi kiselőadással az utazásra. Hogy mit jelenthetett egy épp most érettségiző, 18. életévébe lépő diáknak egy 1942-ben katonai repülőiskolát végzett, most 89 éves volt „cőger” (katonai alreál iskolai hallgató) visszaemlékezése az elöljárói felelősségvállalásra, az áldozatvállalásra nevelésről? Ezt nem tudhattuk meg, mert arra már nem jutott idő! Kevésnek bizonyult a kilenc órás utazás….. És hogy Kőszegen szinte szünet nélkül esett az eső, fújt az egyre hűvösebb szél? Hát aztán!

Összegzésképp álljon itt Szabó Eszter útitársunknak, a tavalyi Gödöllő Irodalmi Díj egyik nyertesének hazaérkezést követően írt elektronikus levele: „Számomra kedves, műértő, vidám társaságban eltöltött, „felhőkben gazdag” nap volt a tegnapi. Kőszeg csodáinak szépségét és a jókedvünket még a folyamatosan érkező, bár állandóan változó intenzitású eső sem tudta elmosni. Házigazdáink kedvessége, hozzáértése és felkészültsége jóleső biztonságérzettel töltött el, azt hiszem mindannyiunkat. Nagy örömömre szolgált, hogy részt vehettem ezen a valóban kultúrszomj-oltó túrán!”

Mit üzenhetünk a kedves Olvasóknak ezek után? Aki még nem tette meg, olvassa el az „Iskola a határon”-t, azután gyűjtsön össze egy jó kis csapatot, utazzon el Kőszegre. Majd olvassa el ismét a regényt, majd még egyszer olvassa el, és megint olvassa el ...

Dombóvári László
a gödöllői Ottlik-kör elnöke