PROGRAMVÁLTOZÁS!!! Tábor-hegy kerülés

Helyette: Kéktúrázás napja
2020. Október 10. Kőszegi-hegység Ingyenes!
PROGRAMVÁLTOZÁS!!! Tábor-hegy kerülés
Az eredeti túra helyett az aznapra eső Kéktúrázás Napja rendezvény keretében Hegyvári Ferenc túravezető az alábbi túrát tartja, melyre ELŐJELENTKEZÉS SZÜKSÉGES:

- A Kőszegi-hegység hívogató tömbként tornyosul a nyugat-magyarországi táj fölött. Több okból is kivételes Kéktúra-szakaszt járunk végig. Az osztrák határ, ahogy az írott-kői kilátóból is látható, kettévágja a hegységet, amely ezért évtizedekig elzárt terület volt – a Kéktúra sem érte el a csúcsot. Az említett Írott-kő a Dunántúl legmagasabb pontja, nagyszerű panorámával Burgenland dombjai és az Alpok legkeletibb kétezresei, a Rax és a Schneeberg felé. És éppen ez a hegység harmadik sajátossága: a közel 1200 kilométeres vándorút során csak itt, a nyugati végpontnál túrázhatunk alpi kőzeteken, alpi hangulatok közt. Velemből a fő csúcsra kapaszkodunk, és hosszú erdei sétával, forrásokat és kilátóhelyeket érintve ereszkedünk le Kőszegre, ahol a rendkívül színes, egyedülálló építészetű főtéren ér véget túránk.

Ezen a túraszakaszon az Írottkő Natúrparkért Egyesület túravezetője biztosítja a szakszerű vezetést.

Gyakorlati tudnivalók: A túra velemi kezdőpontjától, az autóbusz-fordulótól több mint 5 km gyaloglás után érjük el a Kéktúra útvonalát és az első bélyegzőpontot. A túra végpontjától, a kőszegi Fő tértől 300 m-re található az autóbusz-állomás 1,5 km távolságra pedig a vasútállomás.

Túravezető: Hegyvári Ferenc (30/396-8050)

TOVÁBBI INFORMÁCIÓK ÉS JELENTKEZÉS...
  • Magyar
  • English
  • Deutsch
2000-2021 © Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház
Adatkezelési tájékoztató | Impresszum
A honlap fejlesztése az Európai Unió támogatásával valósult meg „A kőszegi történelmi belváros rehabilitációja és funkcióbővítő megújítása – NYDOP-3.1.1/A-2F-2009-0003” projekt részeként.