Új megyei pályázat

Művészeti-Közösségtámogató Célalap

Vissza nem térítendő támogatásokra pályázhatnak alkotók, közösségek. Kiírás, adatlap a mellékletben, illetve a www.vasmegye.hu honlapon.

Linkajánló
A Vas Megyei Közgyűlés Közművelődési és Ifjúsági Bizottságának

PÁLYÁZATA
a megyei Művészeti - Közösségtámogató Célalapból
elnyerhető 2006. évi támogatásra

A Közművelődési és Ifjúsági Bizottság a megyei Művészeti - Közösségtámogató Célalapból 2006-ban elnyerhető egyszeri, vissza nem térítendő támogatásokra várja a települések helyi közösségeinek, civil szervezeteinek, művészeti tevékenységet folytató személyeknek a pályázatait.

A Célalaphoz támogatásért lehet pályázni:

A.) kategória:
új művészeti alkotások és produktumok magas szintű létrehozásához; már meglévő alkotások igényes közzétételére, bemutatására. Egy pályázó által egy programhoz igényelhető támogatás legmagasabb összege 300 ezer forint.


B.) kategória:
művelődési, hagyományőrző, szabadidős, kulturális és a helyi közösséget erősítő rendezvényekhez, önkéntes részvételen alapuló közösségi programokhoz, kezdeményezésekhez, amelyeket helyben együttműködve, illetve más szervezetekkel közösen, vagy kistérségi együttműködésben terveznek megvalósítani. Egy pályázó által egy programhoz igényelhető támogatás legmagasabb összege 100 ezer forint.

Pályázatot nyújthatnak be:

A.) kategóriában: - Vas megyében élő, művészeti tevékenységet, alkotó munkát rendszeresen folytató természetes személyek;
- Folyamatosan vagy hivatásszerűen működő, meghatározóan művészeti célú szervezetek, alkotói műhelyek, alkotó közösségek, stb.

B.) kategóriában: - minden, tagsággal, működési szabályzattal rendelkező civil, közösségi szervezet - függetlenül jogi státuszától -, amely vagy önálló számlaszámmal, vagy pénzkezelő-kötelezettséget vállaló szervezettel bír,
- az előzőkben felsorolt olyan közösség, szervezet, amely folyamatosan végez kulturális, szabadidős, hagyományőrző és ápoló, helytörténeti, valamint a kulturális örökségünk értékeit feltáró, ápoló és bemutató, helyi közösségépítő tevékenységet.


Minden pályázónak rendelkeznie kell saját, önálló pénzintézeti számlaszámmal, vagy a programja pénzügyi lebonyolítására kötelezettséget vállaló szervezettel!


Nem pályázhat: - önkormányzati fenntartású költségvetési szervek, intézmények;
- közalapítványok, közhasznú társaságok;
- sportegyesületek, sportkörök;
- politikai pártokhoz kötődő civil szervezetek;
- Szombathely székhelyű csak megyeszékhely városi hatókörű szervezetek;
- bármely szervezet, melynek bármilyen köztartozási kötelezettsége van.

A pályázatok benyújtása:

PÁLYÁZATI ADATLAPON, 2 példányban kizárólag postai úton történik!
Adatlap igényelhető és átvehető: Megyei Önkormányzati Hivatal Művelődési és Sport Titkárságán, 9700 Szombathely, Berzsenyi tér 1. T: 94/ 515-756; 94/515-752; e-mail: muv.sport.titk@vasmegye.hu és kozmuv.csop@vasmegye.hu - Rába Patríciától és Kutszegi Istvántól. Az ADATLAP letölthető a www.vasmegye.hu honlapról.

Pályázni csak egy kategóriában egy pályázattal lehet! A benyújtási határidő után javításra, hiánypótlásra nincs lehetőség!

A benyújtott pályázat tartalmazza:

- A pontosan és értelemszerűen kitöltött, aláírt, (ha van) bélyegzővel ellátott Adatlapot 2 példányban.
- Az Adatlapon a pályázati kategória jelölését.
- Az Adatlap 6. e.) pontjában – ha nem a pályázó a számlatulajdonos – a pénzügyi lebonyolító megnevezését, aláírását, bélyegzőjét.
- A pályázati program részletezett költségvetését, abban a rendelkezésre álló, tényleges saját forrás összegét, (önkéntes munka értékét).
- Jogi személyiséggel rendelkező pályázó esetén írásos nyilatkozatát, hogy nincs köztartozása.

Pályázati határidő:

2006. március 16-ig beérkezően kell a Megyei Önkormányzati Hivatal Művelődési és Sport Titkárságának (9700 Szombathely, Berzsenyi tér 1.) címezve megküldeni.
A határidőn túl, vagy a hiányosan benyújtott pályázatokat a bizottság nem bírálja el!

A pályázatok elbírálásáról, annak eredményéről minden Pályázó írásban kap értesítést.
Az elnyert támogatás felhasználásáról a bizottság a Pályázóval Támogatási Szerződést köt, amely szerint a program megvalósításáról a pályázó köteles - legkésőbb 2006. november 10-ig - szakmai beszámolót és pénzügyi elszámolást készíteni.

Szombathely, 2006. február 21.
Vas Megyei Közgyűlés
Közművelődési és Ifjúsági Bizottsága
VAS MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT Nyilvántartási szám: …/2006. MŰ-KÖ
9700 Szombathely, Berzsenyi tér 1. Beérkezés ideje: …………………
Kategória: …….
2006. ÉVI PÁLYÁZATI LAP
MEGYEI CÉLALAPBÓL TÁMOGATÁS IGÉNYLÉSÉHEZ


Célalap megnevezése: MŰVÉSZETI - KÖZÖSSÉGTÁMOGATÓ CÉLALAP
1. Pályázó (közösség, szervezet, egyén) neve:
………………………………………………………………………………
Pontos címe: ir.sz: …… Település: …………………………u. …………………hsz. ….
Telefonszáma: ………………… Fax: …………… E-mail:……………………………

2. A pályázati program címe (a program, feladat, tevékenység megnevezése):
-------------------------------------------------------------------------------------

3. Az igényelt támogatás összege: ……………………. Ft.

4. A pályázati célra milyen egyéb más támogatással (önerő, más forrás) rendelkezik:


5. A pályázat végrehajtásáért és az elszámolásáért felelős személy:
Név: Telefon: Fax:
Levélcím: E-mail:


6. a.) A pályázó adószáma: ……………………………………….
b.) A pályázó pénzintézeti számlaszáma (magánszemély bankszámla száma nem adható meg!): ………………………………………………………………………………
: c.) A pályázó számláját vezető pénzintézet neve: …………………………………….
d.) A pályázó cégbejegyzési, cégnyilvántartási száma: ………………………………
6. e.) Amennyiben nem a Pályázó a pénzintézeti számla tulajdonosa, úgy a számlatulajdonos szervezet képviselője kötelezettséget vállal az elnyert támogatásnak a pályázati cél szerinti pénzügyi lebonyolítására, felhasználására és az elszámolás teljesítésére. NÉV: …………………………………………………………………………………..

Kelt: …………………………… ph. ……………………………………
számlatulajdonos, pénzügyi lebonyolító

7. a.) A pályázó által tervezett program előzményének tömör leírása:




b.) A pályázott programra, tevékenységre vonatkozó adatok:
– a program várható kezdete: – a program vége:
– a programban résztvevők száma:
- a program hatóköre (település, kistérség, régió, stb.):
A program, tevékenység tervezete, ismertetése, leírása:

































(Indokolt esetben egy betétlappal bővíthető)



8. Pályázat megvalósításának részletes költségterve (kiadások, bevételek, illetve a pályázathoz biztosított, vagy meglévő, vállalt önerő mint bevétel, igényelt támogatás):

Bevételek: (ezer ft.) Kiadások: (ezer ft.)
Megnevezése Összege Megnevezése Összege
……………………………… ………………………. ………………

……………………………… ……………………………………….

……………………………… ………………………………………..

……………………………… …………………………………………

………………………………. ………………………………………….

Bevétel összes: ……………….. Kiadás összes: …………………………

Igényelt támogatás összege: …………….. ezer ft.

Az igényel támogatás költség-felhasználási terve, amelyből:
Személyi kiadásokra tervezett: ………………… ……………………………ft.
Utazás, szállításra tervezett: ...………………… …………………………….ft.
Postaköltségre tervezett: ………………………. …………………………….ft.
Reklámra, propagandára tervezett: …………….. …………………………... ft.
Étkeztetésre,vendéglátásra tervezett: ………….. ……………………………ft.
Egyéb dologi szolgáltatásra tervezett: ……………………………………… .ft.
Támogatás felhasználása összesen: …………………………….. ft.

• Tudomásul veszem, hogy a megítélt összeg csak a bizottság által elfogadott célra fordítható. Ha a pályázati cél a támogatási szerződésben vállalt határidőig nem teljesül, a támogatási összeget visszatérítem.
• Kötelezem magam arra, hogy a támogatási szerződésben megjelölt határidő lejártáig a pályázat eredményéről írásos szakmai beszámolót nyújtok be a támogatónak, amelyet a pénzügyi elszámolással együtt megküldök.

• Fontos figyelmeztetés: a bizottság csak a hiánytalanul kitöltött Pályázati lapot veszi figyelembe. Jogi személyiséggel rendelkező pályázónál a szervezet írásos nyilatkozatát kell csatolni arról, hogy a szervezetnek nincs lejárt határidejű köztartozása!


………………, 2006. ………… hó ….. nap

ph.
………………………………..
pályázó (olvasható) aláírása


Beküldendő: 2 példányban, a Vas Megyei Önkormányzati Hivatal Művelődési és Sport Titkársága, 9700 Szombathely, Berzsenyi tér 1. címre!

  • Magyar
  • English
  • Deutsch
2000-2021 © Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház
Adatkezelési tájékoztató | Impresszum
A honlap fejlesztése az Európai Unió támogatásával valósult meg „A kőszegi történelmi belváros rehabilitációja és funkcióbővítő megújítása – NYDOP-3.1.1/A-2F-2009-0003” projekt részeként.