Újabb ökölvívósiker - ezúttal Németországban

Klikkeljen a képre!

Harmadik alkalommal rendezte meg a német Hessen tartomány Amatőr Ökölvívó Szövetsége a serdülő, kadet és junior-korú ökölvívók számára kiírt Hessen-kupát.
A kitűnően előkészített és bonyolított 3 napos rendezvényen a KSE fiataljai remekül szerepeltek, nagy közönségsikert arattak.
A mintegy 100 résztvevő közül, súlycsoportja győzteseként aranyéremmel térhetett haza Krötzl Krisztián, Hódosi Zsolt és Nemes Erik. Nemes Erik döntőbeli teljesítményét Gelo Gelojan ellen a lelkes közönség vastapssal jutalmazta. Ezüstérmet szerzett Ebenspanger Emil,bronzérmet Nemes Patrik és Tóth József.
A részt vétel összes költségét a rendezők állták.
Köszönet ezért a német szövetségnek, illetve Seper András tűzoltóparancsnok úrnak, hogy az utazáshoz rendelkezésre bocsátotta a Tűzoltóság mikrobuszát.
Az első képen balról jobbra: Nemes Erik vezető edző, Tóth József, Krötzl Krisztián, Hódosi Zsolt, Nemes Patrik, Nemes Erik és Ebenspanger Emil. Az autós képen a háttérben Kelemen Csaba kísérő látható.
E hét végén a KSE öklözői Sopronban vesznek részt a hagyományos Sopron-kupán.
Közben Nemes Erik és Hódosi Zsolt a juniorválogatottal készül a románok elleni barátságos mérkőzésre.

  • Magyar
  • English
  • Deutsch
2000-2021 © Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház
Adatkezelési tájékoztató | Impresszum
A honlap fejlesztése az Európai Unió támogatásával valósult meg „A kőszegi történelmi belváros rehabilitációja és funkcióbővítő megújítása – NYDOP-3.1.1/A-2F-2009-0003” projekt részeként.