ÜNNEPI HÉTKÖZNAP

Karácsonyi versmondó verseny, rajzpályázat és vásár

2005. december 14-én tizedik alkalommal rendezte meg iskolánk humán munkaközössége, diákönkormányzata a kistérség tanulóinak részvételével hagyományos versmondó versenyét.

Klikkeljen a képre!
Néhány éve nagyszabású rendezvényünk összekapcsolódik a témával kapcsolatos rajzpályázat eredményhirdetésével, illetve az iskola művészeti szakköre, a szülők és az alkotó kollégák által készített tárgyak árusításával. Programunkon az idén is jelen volt a mödlingi Jakob Thoma Hauptschule testvériskola pedagógus küldöttsége, ugyanis a rajpályázatra Ausztriából is érkeztek színvonalas alkotások.
A helyi Polgármesteri Hivatal és önkormányzat, a kistérségi társulás néhány munkatársa, képviselője is megjelent a rendezvényen, továbbá azok a meghívottak, akik adományaikkal segítették a sikeres lebonyolítást. Jubileumi rendezvényünk megvalósulását 14 magánszemély és 12 intézmény adománya tette lehetővé. Már az elmúlt tanévben szerettük volna - pályázati pénzből – biztosítani az anyagi hátteret, de sajnos mindkét pályázatunkat az érintettek indoklás nélkül elutasították.
A körzeti versmondó versenyt osztályszintű és iskolai fordulók előzték meg, ahonnan a legjobbak jutottak a szerdai döntőbe. Ez alkalommal 10 iskola 61 tanulója küzdött a helyezésekért 3 korcsoportban. A legtöbben az 1-3., illetve a 4-6. évfolyamosok voltak, szám szerint 22-22 fő. Jó volt látni az évek óta visszatérő ismerős arcokat, esetenként már korcsoportot váltva.
Valamennyi helyszínen 3-3 fős szakmai zsűri értékelte a teljesítményeket. A tanulóknak korcsoportonként egy-egy kötelező és szabadon választott verset kellett elmondaniuk. A rendezvény érdekessége az volt, hogy a szervezők valamennyi kötelező művet Vas megyei költőtől választották (Tóthárpád Ferenc, Balogh József és Bősze Éva). Mindhárom fent említett szerző évek óta látogatja a rendezvényt, részt vesz a zsűri munkájában.
Megnyitó ünnepségünk kedves színfoltja volt az egykori diák, a már középiskolás Noszek Kata jelenléte, elbűvölő versmondása. Kata jelenleg is rendszeresen részt vesz versmondó versenyeken. Legutóbb A Martineum Felnőttképző Akadémia által szervezett karácsonyi verseny győztese lett korcsoportjában.
Eredmények:
A versmondó verseny eredményei korcsoportonként
I. korcsoport (1-3. évfolyam)
1. Kondics Mónika (Béri Balog, Kőszeg; felkészítő tanára: Kuntner Ferencné)
2. Horváth Enikő (Bersek, Kőszeg; felkészítő tanára: Székelyné Pados Katalin)
3. Horváth Balázs (Gencsapáti; felkészítő tanára: Bencsicsné Hajkó Gyöngyi)
4. Koósz Barnabás (Béri Balog, Kőszeg; felkészítő tanára: Kuntner Ferencné)
5. Ihász Virág (Bersek, Kőszeg; felkészítő tanára: Fehér Lenke)
6. Turáni Anett (Árpád-házi, Kőszeg; felkészítő tanára: Koltay Árpádné)
Különdíjasok: Varga Bettina (Dr. Tolnay, Gyöngyösfalu; felkészítő tanára: Csizmaziáné Schiffer Mária
Dugmonits Márton (Bersek, Kőszeg; Szombathelyi Zita)

II. korcsoport (4-6. évfolyam)
1. Szele Tamás (Árpád-házi, Kőszeg; felkészítő tanára: Süléné Fodróczy Gabriella)
2. Kondics Petra (Béri Balog, Kőszeg; felkészítő tanára: Kóródi Sándorné)
3. Albert Anna (Dr. Tolnay, Gyöngyösfalu; Ludvigné Serfőző Csilla)
4. Major Luca (Bersek , Kőszeg; felkészítő tanára: dr. Bíró Zoltánné)
5. Nagy Edit (Bersek, Kőszeg; felkészítő tanára: Tóthné Pintér Gyöngyi)
6. Nagy Fanny (Bersek, Kőszeg; felkészítő tanára: dr. Bíró Zoltánné)
Különdíjas: Stubán Dániel (Dr. Nagy László, Kőszeg; felkészítő tanára: Vadasi Veronika)

III. korcsoport (7-8. évfolyam)
1. Nagy Máté (Bersek, Kőszeg; Nagyné Kovács Ildikó)
2. Zantleitner Csillla (Bersek, Kőszeg; felkészítő tanára: Molnár Tiborné)
3. Pausz Patrícia (Bersek, Kőszeg; felkészítő tanára: Nagyné Kovács Ildikó)
4. Bálint Ágnes (Dr. Tolnay, Gyöngyösfalu; felkészítő tanára: Virág Zsuzsa)
5. Luxl Dóra (Bersek, Kőszeg; felkészítő tanára: Molnár Tiborné)
6. Virág Marcell (Dr. Tolnay, Gyöngyösfalu; felkészítő tanára: Virág Zsuzsa)
Különdíjas: Rónai Sára (Bersek, Kőszeg; felkészítő tanára: Molnár Tiborné)


A versmondó versennyel egy időben értékeltük a karácsonyi rajzpályázat alkotásait 4 kategóriában. A megmérettetésre a helyi és a környező iskolákból több mint száz alkotás érkezett. A zsűri elnöke Iliás Márta szaktanácsadó volt.

Az egyes kategóriák győztesei:

1-2. évf.: Bokor Krisztina (Bersek, Kőszeg)
3-4. évf.: Kovács Roland (Felsőbüki, Bük)
5-6. évf.: Kiricsi Cintia (Béri Balog, Kőszeg)
7-8. évf.: Kovács Lilla (Bersek, Kőszeg)
Különdíjat kapott: 11 fő (köztük 5 osztrák gyermek)

A versmondó verseny 1-6., a rajzpályázat 1-3. helyezettje, a különdíjasok, továbbá egy-egy korcsoport győztesének felkészítő tanára értékes könyv- és tárgyjutalomban részesült, illetve könyvutalványt kapott a szponzorok jóvoltából. Az 2. és 3. kategória győztese: Szele Tamás és Nagy Máté képviseli a versmondókat a hagyományos városi karácsonyi hangversenyen. A nagyszabású ünnep előtti rendezvény állandó résztvevője a nagy múltú Concordia-Barátság Énekegyesület, melynek karnagya, dr. Schrott Géza személyesen jelentette be a meghívást.
A versenyzők, a vidékről érkező kísérő tanárok, szülők, zsűritagok, meghívott vendégek étkeztetéséhez a szülők és az iskola alapítványa biztosították az anyagi hátteret. Ezen a délutánon egyetlen olyan gyermek sem volt, aki üres kézzel, netán üres hassal távozott volna, hiszen emléklapot, kis karácsonyi ajándékot, szaloncukrot, enni- és innivalót mindenki kapott.
Az egyéni és közösségi szponzorok, az iskola szülői munkaközössége (mindkét intézményegységben) biztosította az anyagi hátteret. Ehhez járul a kollégák rendkívül pozitív hozzáállása, önzetlen segítsége. Köszönet érte. A verseny főszervezője Molnár Tiborné munkaközösség-vezető, a vásár és a rajzpályázat szervezői, irányítói Szekérné Döbrősy Beáta és Wimmer Lászlóné voltak.
A közös összefogásért, a színvonalas rendezésért köszönet az iskolavezetésnek, a szülőknek, támogatóinknak és a tantestület valamennyi tagjának.

Molnár Tiborné
munkaközösség-vezető

  • Magyar
  • English
  • Deutsch
2000-2021 © Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház
Adatkezelési tájékoztató | Impresszum
A honlap fejlesztése az Európai Unió támogatásával valósult meg „A kőszegi történelmi belváros rehabilitációja és funkcióbővítő megújítása – NYDOP-3.1.1/A-2F-2009-0003” projekt részeként.