VI. Rendőr Szabadidős Motoros Túra

Az IPA RSZKK Szervezete Motorkerékpáros Szakcsoportja által május 12-13. között kerül megrendezésre a VI. Rendőr Szabadidős Motoros Túra, mely Budapestről 12-én 18.30-kor érkezik a kőszegi Fő térre. A résztvevők száma közel 120 motoros, akik között magas rangú rendőri vezetők is lesznek.

Megérkezésüket követően a város nevében köszönti őket Kőszeg Város Jegyzője és a Rendőrkapitányság Vezetője. A köszöntök után a Bersek József Általános Iskola alsó illetve felső tagozatos diákjainak fellépése tekinthető meg, akik táncos bemutatójukkal szórakoztatják a megjelenteket. A köszöntők és a műsor ideje alatt a Városi Balesetmegelőzési Bizottság szervezésében KRESZ toto kitöltésére lesz lehetőség az érdeklődők számára. A totokat helyesen kitöltők csokoládékkal és üdítőkkel lesznek jutalmazva.

  • Magyar
  • English
  • Deutsch
2000-2021 © Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház
Adatkezelési tájékoztató | Impresszum
A honlap fejlesztése az Európai Unió támogatásával valósult meg „A kőszegi történelmi belváros rehabilitációja és funkcióbővítő megújítása – NYDOP-3.1.1/A-2F-2009-0003” projekt részeként.