Zöld Jeles Napok - a Víz Világnapja

Zöld Jeles Napok címmel az Írottkő Natúrparkért Egyesület rendezvénysorozatot indított ebben az évben. A sorozat első eseményét 2006. március 22-én, a Víz világnapja alkalmából szerveztük. Délelőtt 10 órakor Keszei Balázs vezetésével "Alapismeretek a hazai folyóvizek növény-és állatvilágáról általános iskolák részére" címmel , délután 14 órakor Illés Péter vezetésével "A Gyöngyös patak vízminősége a makrogerinctelen állatok alapján" címmel vezetéssel egybekötött bemutató sétákra hívtuk az érdeklődőket a Gyöngyös patak mentén. Az érdekes programon a vízi makrogerinces állatokról, hinarakról, iszapnövényekről, sásokról hallhattunk, illetve a Gyöngyös-patak vízminőségének vizsgálatára invitáltuk a kőszegi illetve budapesti gyerekekeket, akiknek száma közel 80 fő volt.
Köszönet az előadóknak, akik a Víz világnapja alkalmából vállalták a bemutató és ismeretterjesztő sétát!

  • Magyar
  • English
  • Deutsch
2000-2021 © Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház
Adatkezelési tájékoztató | Impresszum
A honlap fejlesztése az Európai Unió támogatásával valósult meg „A kőszegi történelmi belváros rehabilitációja és funkcióbővítő megújítása – NYDOP-3.1.1/A-2F-2009-0003” projekt részeként.