Az OMÉK-en nyertek országos díjat a kőszegi kiskert gazdái

A lelkes kőszegi kertművelő, Szabó László és felesége először vett részt a Magyarország legszebb konyhakertjei versenyen. Rögtön díjjal tértek haza.

Az OMÉK-en nyertek országos díjat a kőszegi kiskert gazdái
A lelkes kőszegi kertművelő, Szabó László és felesége először vett részt a Magyarország legszebb konyhakertjei versenyen. Rögtön díjjal tértek haza.
Idén először csatlakozott az Írottkő Natúrparkért Egyesület „A legszebb konyhakertek”-Magyarország legszebb konyhakertjei országos programhoz, egy helyi verseny meghirdetésével, amelyben az Írottkő Natúrpark 16 településéről vártak jelentkezőket. A helyi versenyben öt jelentkező vett részt két kategóriában.
Normál kategóriában Katona Szilveszterné (Kőszeg), Markovics Emőke (Nemescsó), Szabó László és felesége (Kőszeg) és Bakos György (Kőszeg), mini kategóriában Ambrusné Kruczler Ágnes (Kőszeg) nevezett. A kertészekből álló zsűri Takács Péter (Kőszegszerdahely) és Pálinkás Mónika (Lukácsháza) Horváthné Korom Zita koordinátorral együtt két alkalommal látogatta meg a kerteket és a Hétforrás pikniken osztotta ki az odaítélt díjakat. Normál kategóriában Szabó László kertje (Kőszeg, Malomárok u. 7.) lett az első helyezett, amelyet országos díjra is felterjesztett a zsűri.
Nagy örömünkre szolgált, amikor értesítést kaptunk, hogy az országos zsűri díjazni kívánja a kőszegi első helyezett Szabó László és felesége kertjét Budapesten, az OMÉK záróünnepségén, szeptember 24-én. A díjátadásra országos szinten közel 300 résztvevő és kísérő kapott meghívást és közel 70 díjat osztott ki Kovács Szilvia programigazgató és dr Nagy István miniszterhelyettes. Az először részt vett helyezettek közül 15 kiskertet jutalmaztak elismerő oklevéllel és bronz kisplasztikával, köztük a kőszegi nyerteseket, Szabó Lászlót és feleségét, Pöltl Esztert. A lelkes kertművelők a záróünnepség után állófogadáson vettek részt.