Kőszeg Város Hivatalos Honlapja

iASK 2. éve

A Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete - Institute of Advanced Studies Kőszeg (FTI-iASK) 2017. december 7-én ünnepli megalakulásának 2. évfordulóját a felújított Zwinger-Öregtorony épületében.

A Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete - Institute of Advanced Studies Kőszeg (FTI-iASK) 2017. december 7-én ünnepli megalakulásának 2. évfordulóját a felújított Zwinger-Öregtorony épületében.
A tudományágak együttműködésére épülő Intézet, amellett, hogy egyedülálló módon nyújt kereteket a kutatók közötti állandó eszmecserére, egyben szervezeti kereteket is biztosít a tudományos eredmények kamatoztatására az innováció és a gyakorlati fejlesztés terén.
Intézetünk szellemi elődei az Európa Ház és az ISES Alapítvány (Institute for Social and European Studies Foundation) két évtizedes tapasztalatával segíti a tudományos kutatói és oktató munkát, amit a Pannon Egyetem által létrehozott Kőszeg Kampusszal közösen végzünk.
A Tudományos Egyetemközi Platformunk a kőszegi kampusszal rendelkező Pannon Egyetem, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, valamint az ELTE Társadalomtudományi Karának közreműködésével alakult meg. Az együttműködésbe bekapcsolódott a City University New York, valamint a szomszédos országok több egyeteme és kutatóközpontja (Varsó, Skopje, Maribor, Nyitra, etc.) Az együttműködések keretében közös pályázatok és kutatási projektek, valamint oktatási programok megvalósítására kerül sor.
Hankiss Elemér szellemi hagyatékának bemutatására létrehozzuk a Kérdések Háza interaktív központ és kutatói archívumot.
Intézetünk az állandóan változó és egyre növekvő társadalmi igények okán az embereket érintő ügyekben, több felelősségteljes szakpolitikai javaslatot tett. Ezek között szerepel az oktatás megújítása, hiszen a jövőnk kulcsa az új nemzedék oktatása és felkészítése a jövőbeni kihívásokra. A turizmus fellendítése érdekében tett javaslataink az erőforrások jobb kihasználása és a résztvevők tevékenységeinek összehangolásában látják a megoldást. Úgy véljük, hogy a globális víz-probléma okán a hazai vízgazdálkodás felülvizsgálásra és a rendszer átalakítására lenne szükség. A vezető hazai halálokok megelőzésre vonatkozó szakmai javaslataink is értő fülekre találtak, sőt a tömeges migráció okán, az ún. trópusi betegségek kezelésére való felkészülésre is készítettünk már előterjesztést.
Megvalósulóban van a cél, hogy Kőszeg a magyar és a külföldi kutatók, közéleti értelmiségek és szakemberek nemzetközi központja legyen.
A születésnapon kerül sor a nemzetközi hírű történész-politológus, Ahmet Evin „Muszlimok Európában” c. előadására.
Ezt követően intézetünk munkatársa, Pók Attila történész „Emlékezet és felejtés – Kommunizmus Magyarországon” c. angol nyelvű könyvének bemutatója következik Borhy László (MTA) és a Löweni Katolikus Egyetem Európa-Tanulmányok Központjának igazgatója, Patrick Pasture professzor részvételével, akinek nemrég megjelent „Imagining European Unity since 1000 AD” (Európai Egység képzetei Krisztus után 1000-től) című könyvét Pók Attila ismerteti.
Délután 17.30 órai kezdettel az Esterházy Trió ad ünnepi hangversenyt Liszt Ferenc szerzeményeiből Sebestyén Ernő európai hírű kőszegi karmester és hegedűművész irányításával.
Az ünnepi fogadás keretein belül Intézetünk zenei műhelye, a Collegium Sonorum tart zenei előadóestet, majd az Intézet igazgatója ad rövid áttekintést az elért eredményekről.
Miszlivetz Ferenc (főigazgató- FTI-iASK) a Királyi városnapon, november 6-án vette át a Kőszeg városáért kitüntetést tudományos munkája és az egyetemi város jövőképét alakító KRAFT program kidolgozásáért és kőszegi megvalósításáért.
*
Intézetünkről további információk a www.iask.hu honlapon, illetve a Facebook oldalunkon (https://www.facebook.com/iask.hungary) találhatók.
Minden tudomány és kultúra iránt érdeklődőt szeretettel várunk!
Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete - Institute of Advanced Studies Kőszeg